Kultúra
Februárban Kultúrházak éjjel-nappal
A tíz éve civil kezdeményezésként induló sorozathoz csatlakozók száma és a minőségi programkínálat évről évre gyarapszik, ennek köszönhető, hogy a rendezvény mára a kulturális évad egyik legrangosabb eseménysorozatává vált – hangsúlyozta tegnap Hoppál Péter kulturális államtitkár a rendezvényt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón. Sajó Attila, a Magyar Népművelők Országos Szövetségének elnöke kiemelte: a rendezvény legfőbb célja, hogy bemutassa a művelődési házak sokszínű világát és azt a mindennapi munkát, amelynek következtében ezek az intézmények az év minden napján gazdag és színvonalas programkínálatot nyújtanak minden korosztály számára. Ezért a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvény három napján könnyű-, komoly- és népzenei koncertekkel, kórushangversenyekkel, táncházakkal és számtalan közösségi programmal várják az érdeklődőket. Azt is elmondta, hogy a hagyományokhoz híven, az idén is hirdettek pályázatokat: a szakmai innovációs kiírás mellet fotó- és esszépályázatra is lehet jelentkezni.
