Csongrád megye délnyugati szögletében, a Maros folyó képezte trianoni (román) országhatár közelében, a síkföldből kiemelkedő magas löszháton fekszik Óföldeák falu. A négyszáz főnyi, fogyatkozó népességű település legfőbb kulturális és műemléki értéke a község délkeleti szélén álló középkori templom.
Földeák vélhetően attól a Philipus diakónusról kapta a nevét, akit (Szent) Gellért püspök 1035-ben meghívott segítőjének a Csanádi egyházmegyét megszervező tennivalóiban. A helység nevének első okleveles említése az 1332. évi pápai tizedjegyzékben olvasható, „Fyldyak” írásos formában. A levéltárakban jobbára csak késő-középkori birtoklástörténeti adatok hozzáférhetők, ez okból is kivételes értékű forrás az 1429-ből származó bulla, amelyet V. Márton pápa (1417 – 1431) bocsátott ki, Balázs fia Dénes egyháztiszt kérésére. Az okmány nem csupán a kérelmező pappá szentelését tanúsítja, hanem a beiktatását is az óföldeáki, Szent Márton titulusú plébániai egyház birtokába.
Legkorábbról ismert hazai térképünk – a kartográfus Lázár deák 1528-ban elkészült munkája – ábrázolja első ízben a magas falazatú téglatemplomot. (Drámai az időpont és a helyzet: két évvel azelőtt Mohácsnál elesett az országnagyok java, az ütközetet követő években három részre szakadt az ötszáz éves Magyar birodalom.)
A térkép kicsiny rajzocskája gúlasisaktornyos építményt mutat. Jóval későbbi ábrán látható, hogy a török hódoltság utáni, 1723. évi újratelepítéskor új formát nyert a renovált egyház. És új titulust is: Szent László lovagkirály személyében. Különös, hogy a szomszédos Új-Földeák 1847-ben elkészült temploma ugyancsak a Szent László titulust kapta. Ugyanakkor a régi egyházat magtárrá alakították át. Végül 1923-24-ben neogótikus stílusban restaurálták az öreg templomot, amelyet Glattfelder Gyula megyéspüspök Szűz Mária kegyelmébe ajánlott.
Vissza a régmúltba: a 14-15. században már rendszeresen találkozunk Földeák nevével adománylevelekben, birtokperekben, és sűrűsödő dézsmajegyzékekben. Akkori helyzete, a csanádi püspökség, valamint a fénykorát élő Szeged mezőváros közelsége révén méltán építkezhetett az átlagnál jóval nagyobb méretben. Gótikus stílusú építkezésének pontos idejét nem ismerjük, ám bizonyosra vehető, hogy 1429-ben – amikor (Luxemburgi) Zsigmond király a Német Lovagrendre bízta a Szörényi bánság védelmét – már készen állt a templom.
Az északkeleti irányba tájolt, egyhajós, fél-nyolcszög szentélyzáródású templom hajója belül 13 méter hosszú, 5 méter széles, a szentély 6,5 méter hosszú, 5 méter bőségű. A hajó déli oldalán eredetileg három egyforma, keskeny lándzsaíves ablak nyílt, az apszis falán egy negyedik. Valamennyi sarokkiszögelést lépcsős támpillérek erősítik, jut belőlük a hosszfalaknál is.
Szokatlanul bátor megoldást választott a műemlékes építész, amikor megtartotta a hajó délnyugati falához 1874-ben hozzátoldott, neogótikus előteret. Szakmai szemmel nézve elégtelenül jelezte a régi és az új térszakaszok határait, a negyedik „gótikus” ablak „neo” mivoltát, de főleg a nyugati főhomlokzat építészeti giccsbe hajló kavalkádját.
Körös-körül kétszeres sáncárok őrizte az egyházat a nem kívánatos vendégektől. Idővel feltöltődtek a dombháton. Az ásató régészek megtalálták és feltárták az első, még a 12. században készült gyűrűt, amely egy vele egykorú, vélhetően kisméretű, paticsfalu templomot védett. A második, késő középkori sáncárok északi karéjánál megkerült a külön álló, Árpád-kori harangtorony négyszögű alapfala, továbbá a körítő fal több összefüggő szakasza.
Tiszta munkának nevezhetjük a 19. századvégi neogótikus torony lebontását: egy – az 1950-es évekből fennmaradt – fénykép siralmas állapotban mutatta a Szent László-templomot. Leszámítva a felsorolt szakmai hibákat, messze az ország központjától mégis csak tiszteletet érdemel Óföldeák megújított, katolikus istenháza.
