Kultúra
Együttműködési megállapodást írt alá az MMA és az MTVA
Rögzítették egyebek között, hogy az MTVA bemutatja az MMA tagjai által előállított műveket

Az MMA vezetője felidézte, hogy az akadémia három évvel ezelőtti indulása a Magyar Tudományos Akadémia történetéhez viszonyítva egy több mint 160 éves hátrány ledolgozását tűzte ki célul. Kitért arra, hogy az MMA-ban nyolc művészeti műfaj kimagasló képviselői tevékenykednek. "A magyar művészet szempontjából sorsdöntő kérdések dőlnek el a következő években, és ehhez keres partnereket az MMA" - emelte ki.
Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója az aláírást követően hangsúlyozta, az MMA-ban tevékenykedő közösség rendkívüli erőt és eredményeket tud felmutatni. "A közszolgálati média ezeket az embereket, a hozzájuk kapcsolódó sorsokat, alkotásokat folyamatosan be fogja mutatni képben, hangban, híreiben" - tette hozzá.
Szabó László Zsolt kifejtette, hogy a szerződésben foglaltak szerint az MTVA bemutatja az MMA tagjai által előállított műveket.
Mint a sajtóanyagban szerepel, a közmédia tájékoztatja a közvéleményt az MMA kiemelt programjairól, különös tekintettel a Pesti Vigadóban, valamint a Műcsarnokban szerveződő kiállításokra, koncertekre és előadásokra. A megállapodás szerint az MTVA közszolgálati médiacsatornáin bemutathatja az MMA saját finanszírozásban készülő médiatartalmait, többek között a magyar kulturális és művészeti élet kiemelkedő személyiségeiről készített portréfilmeket. E művek átvételéért, illetve bemutatásáért egyik fél sem kér ellenértéket vagy térítést.
"Külön megállapodás alapján, az MMA a kiemelt rendezvényeinek megjelenítését segítő marketingkommunikációs kampány során az MTVA-t médiatámogatóként szerepelteti, emellett az MMA helyszínt, illetve megjelenési lehetőséget biztosít az MTVA reprezentatív eseményei és rendezvényei számára saját intézményeiben és felületein" - áll a közleményben.
