Kultúra
Egy krokodilus kínos veszte
Csalódott nézők a Dosztojevszkij-bemutatón
A végén kínos taps, huhogás, értetlenül és csalódottan vagy felháborodottan távozó nézők. Pedig telt ház volt a művészeti elit színe-javával, a színpadon pedig krokodil helyett aligátorral. De hogyan jutottunk több mint kilencvenpercnyi szenvedés után idáig?
Dosztojevszkij – befejezetlen – története egy valós eseményen alapszik: egy német zoológus 1864-ben Szentpéterváron egy élő krokodilt mutogatott a közönségnek. Csakhogy Dosztojevszkij elrugaszkodott a valóságtól, és a kisregényében azt írta meg, hogy a szentpétervári csinovnyikot, Ivan Matvejevicset a hatalmas krokodil lenyeli. A krokodilba zárt műveletlen kisember nem hal meg, sőt, a benga állatban új életre kel, sztárrá válik, legalábbis egy időre. Ennek köszönhetően nagyravágyó özvegye a maga tudatlanságával, sznobériájával egyre hatalmasabb bevételre tesz szert, felkapaszkodva a felsőbb társadalmi rétegbe. Köszönhetően mindezt férjének, aki mindenféle „bölcsességet, világosságot és eszméket” összehordva megmutatja, hogyan lehet a senkiből megmondóember. Az író társadalomkritikája akár közgazdaságtanilag is megállja a helyét, ám legfeljebb öt percben és pamfletben. Fokin időugrásokkal abszurd színművet vizionál ebből. A Nemzeti Színház technikai lehetőségei a segítségére vannak ebben: időnként őrjítő kivetítések, süllyesztések, a plexifalak mozgásai. Ennyi és nem több a pozitívum. Jóval többet adtunk volna öt percnél az előadás félidejénél megjelenő Szűcs Nellinek, garantáltan jobban megformálta volna Jelena Ivanovna feleség szerepét a sztárolt Tóth Augusztánál, akinek affektálásából, túljátszásából már tíz mondat után is sok. Szűcs Nelliben viszont sokkal-sokkal több van, mint egy röpke – ám kiválóan megoldott – epizódszerep. Köszönet illeti még Kristán Attilát, aki finoman tárja elénk Szemjon Szemjonicsot, a házibarátot, aki a darab „motorja”. Horváth Lajos Ottó a főszerepben se nem jó, se nem rossz: az állat gyomrában, gégecsövek közt vergődve „osztja az észt” egyre nagyobb lendülettel, egyre nagyobbra vágyva. Hol a kivetítőn, hol a valóságban jelenik meg, kétperces monológját tekintve, felejthetően.
A nagy kérdés, hogy meddig „él” a krokodil. Az előadás szünet nélkül megy, lehet, nem véletlenül.
Dosztojevszkij – befejezetlen – története egy valós eseményen alapszik: egy német zoológus 1864-ben Szentpéterváron egy élő krokodilt mutogatott a közönségnek. Csakhogy Dosztojevszkij elrugaszkodott a valóságtól, és a kisregényében azt írta meg, hogy a szentpétervári csinovnyikot, Ivan Matvejevicset a hatalmas krokodil lenyeli. A krokodilba zárt műveletlen kisember nem hal meg, sőt, a benga állatban új életre kel, sztárrá válik, legalábbis egy időre. Ennek köszönhetően nagyravágyó özvegye a maga tudatlanságával, sznobériájával egyre hatalmasabb bevételre tesz szert, felkapaszkodva a felsőbb társadalmi rétegbe. Köszönhetően mindezt férjének, aki mindenféle „bölcsességet, világosságot és eszméket” összehordva megmutatja, hogyan lehet a senkiből megmondóember. Az író társadalomkritikája akár közgazdaságtanilag is megállja a helyét, ám legfeljebb öt percben és pamfletben. Fokin időugrásokkal abszurd színművet vizionál ebből. A Nemzeti Színház technikai lehetőségei a segítségére vannak ebben: időnként őrjítő kivetítések, süllyesztések, a plexifalak mozgásai. Ennyi és nem több a pozitívum. Jóval többet adtunk volna öt percnél az előadás félidejénél megjelenő Szűcs Nellinek, garantáltan jobban megformálta volna Jelena Ivanovna feleség szerepét a sztárolt Tóth Augusztánál, akinek affektálásából, túljátszásából már tíz mondat után is sok. Szűcs Nelliben viszont sokkal-sokkal több van, mint egy röpke – ám kiválóan megoldott – epizódszerep. Köszönet illeti még Kristán Attilát, aki finoman tárja elénk Szemjon Szemjonicsot, a házibarátot, aki a darab „motorja”. Horváth Lajos Ottó a főszerepben se nem jó, se nem rossz: az állat gyomrában, gégecsövek közt vergődve „osztja az észt” egyre nagyobb lendülettel, egyre nagyobbra vágyva. Hol a kivetítőn, hol a valóságban jelenik meg, kétperces monológját tekintve, felejthetően.
A nagy kérdés, hogy meddig „él” a krokodil. Az előadás szünet nélkül megy, lehet, nem véletlenül.