Kultúra

Debrecen ifjú zenészekkel teli

Csaknem kétszázan vesznek részt a nyári akadémián

Minden eddiginél több részt vevőút vonz az idei debreceni ifjú zeneművészek nyári akadémiája. A közel kétszáz fiatal muzsikus mellett bekapcsolódik a mesterkurzusba a dél-koreai Dabyout Wind Orchestra fúvószenekar is.

Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti karának dékánja elmondta, hogy a július 16-án induló kurzus résztvevőiből idén is megalakul a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar.

Az alkalmi együttes a nyári akadémiát lezáró július 25-i debreceni hangversenye után Vásáry Tamás vezényletével Budapesten, Gyulán, Galántán és Prágában is fellép.

Először 2001-ben, kilencvenhárom résztvevővel indult a mesterkurzus, ami mára nemzetközi hírű zenei eseménnyé nőtte ki magát. A mestertanárok kilenc országból érkeznek Debrecenbe, és nemcsak oktatják a hallgatókat, hanem esténként közös gálahangversenyeket tartanak - tette hozzá a dékán.

Bartha Elek, a DE rektorhelyettese kiemelte: az egyetem számára nagyon fontos a nemzetköziség, ami a kutatási területeken való együttműködés, illetve a külföldi hallgatók nagyszámú jelenléte mellett a zenei kurzusban is megnyilvánul.

Szentei Tamás, a debreceni polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője hozzátette: a nyári akadémia állandó partnere és támogatója a város.

A Bartók Béla nemzetközi kórusverseny, a katonazenekari fesztivál és az ifjú zeneművészek nyári akadémiája a hozzá kötődő, minden évben más-más résztvevőkkel megalakuló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarral a debreceni zenei élet minőségét jelentik - jegyezte meg az osztályvezető.

Váradi Judit, a nyári akadémia művészeti igazgatója hozzátette: most első alkalommal a kétszáz résztvevőn túl bekapcsolódik a mesterkurzusba és külön hangversenyt is ad Debrecenben a nyolcvan tagú, dél-koreai Dabyout Wind Orchestra fúvószenekar.