Kultúra

Csodás parkok a nyárra

Felújítják a Batthyány- és az Esterházy-kastélyhoz tartozó kerteket

Az Esterházy-kastélyhoz tartozó kerteket komoly összefogással - Eszterháza Központ, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (KAEG Zrt.) és a fertődi önkormányzat közös munkája nyomán -, míg a Batthyány-kastély parkját főként uniós támogatásból újítják fel.

Várhatóan nyárra fejeződik be a bicskei Batthyány-kastély történeti kertjének rekonstrukciója, amelyre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) uniós támogatásból több mint 237 millió forintot fordít.

A projekt eddigi eredményeit bemutató csütörtöki sajtóeseményen Marjay Gyula, az MNV Zrt. ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója elmondta: a projekt keretében mintegy 80 ezer növényt telepítenek, a kerti tó megújítása folyamatban van. A tó szigetére vezető híd is hamarosan megépül, a park több pontján pedig szökőkutak létesülnek, a díszmedence visszanyeri korhű állapotát, és az egykori üvegház romjai is bemutathatóvá válnak.

Elvégezték már a beteg és idős fák, cserjék irtását, elbontották a nem műemlék jellegű utakat és a régészeti ásatások alapján kijelölt sétányokat megépítették. A tó medrének és partvonalának szigetelését, rendezését befejezték, illetve elkezdték a tavat és az öntözőrendszert tápláló fúrt kút kiépítését.

 

Megimserhető lesz Haydn és Liszt hagyatéka

esterházy-kastély lead