Kultúra

Cannes-ba hívtak egy magyart

Diplomamunkaként készült animáció a versenyben

Egy magyar animációs rövidfilm, Andrasev Nadja munkája, A nyalintás nesze című alkotás is meghívást kapott a 69. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra – jelentette a távirati iroda.

A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban mutatják majd be az animációt, amely diplomamunkaként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén (MOME Anim) a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült. A Cinéfondation versenyébe kétezer-háromszáz alkotást neveztek be, a kategória díjairól az idén Naomi Kawase japán rendező elnökletével dönt a nemzetközi zsűri. Andrasev Nadja diplomafilmjét a magyar filmkritikusok januárban a legjobb animációs film díjával jutalmazták, és a cannes-i premiert követően az animációk legfontosabb nemzetközi seregszemléjén, Annecyban is a versenyprogramban szerepel. A rendező tavaly diplomázott, jelenleg következő filmjén dolgozik. A cannes-i fesztiválon 1998-ban alapított Cinéfondation-válogatásban mutatták be 2004-ben Mundruczó Kornél Kis Apokrif No.2 című filmjét, Kocsis Ágnes 2006-ban A vírus című alkotásával elnyerte a harmadik díjat, 2010-ben Szimler Bálint Itt vagyok című filmje került a mezőnybe, majd legutóbb, 2014-ben Kárpáti György Mór szerepelt Provincia című alkotásával. A nyalintás nesze az első magyar animációs film a Cinéfondation programjában.