A Léváról Selmecbányára vezető hegyi út és a Szikince-folyó mentén Bát (Bátovce) a legjelentősebb, középkori eredetű helység. Nevének első említése 1037-ből ered a bakonybéli, 1018-ban alapított Szent Móric (Benedek-rendi) apátság levelében. Jámbor hagyomány szerint Salamon király egyik hadvezére, a bátor Opos vitéz alapította Bátot. Egyesek szerint tőle ered a Bátor név, amelyet a Báthori dinasztiák örököltek.
Egy kis keresztelő kápolna szolgált 1070-től a híveknek a vallásgyakorlásra, majd a tatárjárás előtti években megépült a Szent Márton plébánia a tágas piactér keleti oldalán. A korai gótika jegyében épült fel az új egyház 1250 és 1310 között, a hozzá tartozó birtokokat I. Róbert Károly király ajándékozta az esztergomi érsekségnek. Később német ajkú munkások települtek a közben mezővárosi rangra emelkedett Bátra, más néven Frauenmarktba, az „asszonyok piacába”. Egy 1388. évi levélben „Villa Bath” néven szerepelt, báti kézművesek alapította céhek foglakoztak helybeli iparűzéssel. A kalmárkodás és a tartós piaci konjunktúra a 14. század végére a tekintélyes, bányavárosi méretre hajazó templom építkezését is serkentette. Mellette a környék legrangosabb hetivására működött a 15. században. Az 1600-as évek elejétől állandósult a török rablók fosztogatása, a tartós bizonytalanság miatt visszafejlődött a település és vidéke. Később újra felvirágzott a piaca, 1780-ban Hont vármegye szolgabírói járásának egyike lett. Bát magas fallal közrefogott, hosszú hajós, nyugati tornyos egyháza a legnagyobbak közé tartozik a környéken, 1730-ban barokk formára alakították át, de a szentély fél nyolcszög záródása megmaradt. Egy későbbi renováláskor előkerült a vakolat alól a déli csúcsíves díszkapu. Nem messze a templomtól pedig háromlyukú kőhíd épült 1766-ban.
Három kilométerre keletre Hontbesenyőd (Pecen’ice) fekszik. „Sceleus”, Szőlős volt a neve, bora már az Árpád-korban híressé vált, 1245-ben a sági prépostság birtokai közé tartozott egészen 1560-ig. Temploma a 13. században épült, a következő században gótikus stílusban alakították át. Később, 1693-ban egy reneszánsz kastély lett a falu dísze, 1776-tól a jezsuiták vették birtokukba.
Hontalmás (Jablonovce) északra, szépséges hegyaljai tájban fekszik, a neve először 1245-ben bukkant fel írásban. A Szent István korabeli, német Hont-Pázmány nemzetség birtoka volt, később Márton őrgróf a sági prépostságnak adományozta. Alsóalmás 1338-tól a lévai váruradalom része, a 17. században a Csáky grófok, a 19. században az Eszterházyak, később a besztercebányai káptalan tulajdona volt. Felsőalmást 1428-ban említette először a prépostság bejárása, „Felseualmas” névalakban. A török elpusztította az 1500-as években, de 1715-ben vízimalma és negyvenegy háztartása volt. A 18. században a községben virágzott a fazekasság és a házi sörfőzés. Felsőalmás evangélikus temploma 1459 előtt készült el, kései csúcsíves stílusban.
Kedves kisegyházra leltünk a falu felvégén, pedig a parókia História Domusa szerint egykor a cseh husziták tanyája volt. A keleti szentély fölötti nyeregtetőn fa huszártorony látható, a provinciális gótikáját délen négy egyforma ablak és az előcsarnok köríves, faragott kő kapuja veszi körül (képünkön).
Béld (Beluj) községnek két temploma is van. A meredek temetőkertben találjuk a középkorit: vaskos, négyszögletes harangtorony áll legalul, emeleti ablakai kulcslyuk formájú lőrések. A hajó déli oldalán kicsiny lándzsaíves ablakok a legrégebbi tanúk, a keleti apszis félkörívvel záródik. A 13. században a Hont-Pázmány nemzetség birtoka volt, a neve 1232-ben bukkant fel először okiratban. Lampert őrgróf 1290-ben eladta a falut a selmeci polgároknak, 1388-ban az Eszterházyaké volt, az 1500-as években a szitnyai bányauradalom része volt.
