Babics Antal (1902–1992) nagy tekintélyű, Kossuth-díjas urológus orvos volt, egy időben a Kútvölgyi úti pártkórház igazgatója. Ugyanakkor embermentő, humanitárius cselekedeteiről is közismert. A második világháború alatt feleségével, gróf Esterházy Ilona színésznővel együtt zsidókat is bújtattak, anélkül, hogy ezért bármilyen ellenszolgáltatást vártak volna.
A bújtatottak között neves színészek vagy későbbi politikai szereplők is voltak, így például Gobbi Hilda vagy Eisenberger Benő, azaz Péter Gábor. Babicsék helyet adtak belvárosi lakásukban az illegális találkozók résztvevőinek, akik között ott volt Haraszti Sándor, Donáth Ferenc, Rajk László, Kállai Gyula, Kovács Imre, Losonczy Géza és Péter Gábor.
A hála 1945 után nem maradt el. Babics villát kapott a Balatonon, és – Farkas Vladimir szavaival – azok közt volt, „akiket Péter Gábor szomszédjukba, a Gábor Áron utca egyik villájába költöztetett. A közmondás azt tartja: madarat tolláról, embert barátjáról. Amikor Péter Gábor, az ÁVH feje kegyvesztett lett – újfent Farkas Vladimirt idézzük – „innen Babicsékat 1953 elején Rákosi utasítására költöztették ki”.
Babics a zsidóüldözés idején Várkonyi Zoltán színész-rendezőt is bújtatta, akit Péter Gábor a hatalma idején mint „angol kémet” le akart tartóztatni. Babics egyágyas kórterembe vette fel Várkonyit, és szigorúan csak ő „vizitelhetett” a betegnél, amíg el nem múlt a veszély.
Babics 1945-ben a Parasztpárt, 1948-ban a Kommunista Párt tagja volt, de valószínű, hogy 1956 után kilépett, mert 1961-ben újólag kérte a felvételét.
Ekkorra datálódik Kádár János és a professzor többszöri levélváltása, amelynek az a lényege, hogy Kádár lebeszélte Babicsot a szándékáról: az emberek azt mondanák: „felvették a pártba Babics professzort, Péter Gábor közeli, személyes ismerősét és kapcsolatát. (…) Sajnálom, hogy ez így van. Sajnálom, hogy nem fog tudni egyhamar megszabadulni e kapcsolat árnyékától, s mindattól a lehetséges feltételezéstől, ami ebből óhatatlanul adódik”. A fenti történetet, Babics Antal életútját Romics Imre urológus professzor taglalja nemrég megjelent könyvében, miközben Babics mellett emléket állít Illyés Géza, Minder Gyula, Balogh Ferenc és Frang Dezső volt klinikaigazgató professzoroknak is. Romics, aki maga is – 1997 és 2012 között – a budapesti Urológiai Klinika igazgatója volt, sziszifuszi módon gyűjtötte és gyűjti a dokumentumokat, fotókat, könyveket, műszereket, film- és hanganyagot az elmúlt évtizedekről. Babics munkásságáról például egy kis tárlót rendeztek be a klinika múzeumában, és az egyik műtőt róla nevezték el.
A szerző rendkívül alapos és körültekintő könyve túlmutat az orvostörténeten, mert korrajz is, amelynek ellentmondásaitól – egy beteg korban – nem menekülhettek az értelmiség legjobbjai sem.
Romics Imre: Adatok a magyar urológia történetéhez
Semmelweis Kiadó, Budapest, 2017
