Kultúra
Bakonyi szerecsenek
Rejtőzködő Magyarország 709.
Nyári szabadságait áldozta rá a bencés pap-tanár, hogy végigutazza Veszprém vármegye majd valamennyi bakonyi települését, megvizsgálja régi templomait, romladozó várait, antik emlékeit és újkori kastélyait. Történész lévén utánajárt a helységek múltjának, nevük eredetének és hírességeinek; természettudósként megfigyelt, lejegyzett minden érdekességet: az erdők fáit, a rétek füvét és virágait, a hegyek barlangjait és a Pannon-tengerből visszamaradt ősélőlények kövületeit. „Alig múlt el egy év is, hogy ünnep- és szünnapjaimat itt ne töltöttem volna; akárhányszor látogattam a gyönyörű völgyeket és ormokat, hallgattam a zajgó hegypatakot és a madárkák bájos énekét, mindig találtam valami újat, valami meglepőt…” – írta könyvének előszavában.
Hál’ istennek, ma sincs híja a Bakonyban históriai emlékeknek, párjukat ritkító kuriózumoknak és természeti szépségeknek, kövessük hát az 1889-ben örökre megpihent Flóris atya útját, tovább a hegység nyugati lankáin, (a múlt heti) Lovászpatonáról Tét irányába.
A Pápától 18 kilométerrel északkeletre fekvő, 780 lakosú Szerecseny község neve okkal kelt érdeklődést. Az itt élők kétféleképp vélekednek a „szerecsen” szó eredetéről: „az egyik változat szerint jó minőségű fekete termőföldje után, a másik – valószínűbb – feltevés szerint századokkal ezelőtt egy fekete férfi is lakott itt, róla nevezték el a falut” – olvasható Szerecseny Wiki-lapján. Egyik elképzelés sem helytálló, mert a község a 11. században ide költözött moszlim hitű besenyőkről kapta a nevét, amint ez a Kiss Lajos szerkesztette Földrajzi nevek etimológiai szótárából (Akadémiai Kiadó, 1978) is megtudható. Egy 1304-ben kelt levélben bukkant fel az írott Zerechen magyar névalak, mely az európai nyelvekben a mohamedán vallású népek – arabok, kabarok, kunok, besenyők, úzok, kazárok, kálizok (khorezmiek), izmaeliták és fekete afrikaiak – közös titulusa volt). Más forrás szerint már 1086-ban szerepelt a község írásban. A név 1256-ben Villa Sid, alias Zerechyn, 1329-ben Scerecín alakban jelentkezett újra.
A szerecsenyiek büszkék lehetnek szép fekvésű, rendezett falujukra, amelyben három egyház is található. A falu közepén, dombtetőn álló tekintélyes méretű tornyos barokk plébániatemplomot 1736-ban építtette gróf Esterházy Pál Szent Imre herceg tiszteletére; feltehető, hogy az uralkodó magaslaton állt a település első, Árpád-kori egyháza, amely a hosszú török háborúkban pusztulhatott el. A tőszomszédjában levő református parókia 1773-ban készült, tornyos templomán kívül az 1948-ban (!) épült, ugyancsak dekoratív evangélikus gyülekezeti épület is szolgálja a keresztény híveket. Az ősi bakonyi településnevek számos nyelvi, fogalmi érdekességgel szolgálnak. A szomszédságból válogatva: Adász-Tevel utótagja Árpád fejedelem egyik unokáját, Nyögér a kun/tatár hadrendben a vezér segédtisztjét nevesíti. A Teszér (ács), Gerencsér (fazekas), Esztergár, Takácsi és Szűcsi régi mesterségeket jelöl; Kajár-Péc előtagja hangosan kiáltó – „kajabáló” – elöljárót, az utótag Péc (vadász) kutya „pecért” jelent. A 83-as országút menti Gyarmat az egyik honfoglaló törzs neve, szép, hogy a helyiek Magyar utcának hívják a település hosszú főutcáját. Különösen, de tudományosan hangzik a Pápa melletti Vaszar község etimológiája: az 1290-ben felbukkant Wozor helynév „bizonyára a régi magyar vas-szar, azaz kohósalak főnévből keletkezett, a vasgyártással kapcsolatban” (Kiss Lajos, 1978; II. k. 743. o.).
Rómer Flóris 1859. szeptember 28-án, Isten hozzádot mondván a háromnapos bakonybéli búcsúnak, elérte a Bakony-erdő nyugati szélén Koppányt. „Kocsimból leszállván mindjárt küldtem előfogatért, de az egész faluban egy csikó sem volt kapható. Az emberek felhasználván a gyönyörű időt, mind a mezőn dolgoztak. Nem azért bosszankodtam, hogy Isten a szegény földmívelőknek egyszer jó időt adott, hanem hogy reám nézve semmi fölfedezni való nem létezett helyben” – emlékezett vissza. A jelenleg 190 lélekszámú Bakonykoppány első említése 1086-ban történt Cupan alakban. Nevét a somogyi-bakonyi „uruszág” vezérétől, Koppány hercegtől vette, akinek itt volt nyári szállásterülete. A 11–14. században a bakonybéli bencések birtoka volt, később a pannonhalmi apátságé. A török hódoltság alatt kipusztult faluba sváb, horvát és morva családokat telepítettek az 1700-as években. 1945-ben a német ajkúakat visszaűztek régi hazájukba.
Flóris apát úr tévedett, amikor azt hitte: nincs „fölfedezni való” a faluban! A 18. századi, „bécsi udvari barokk” stílusú plébánián kívül ugyanis a község ligeterdős határban rejtőzött a Kálvária-kápolna, s 130 évvel később felfedezte valaki más. Alighanem páratlan szakmai malőr történt 1990-ben az építmény tudományos megítélése szempontjából. Egy ügybuzgó kivitelező építész fejébe vette, hogy Koppány vezér 10. századi kápolnájára talált rá a határban. Méricskélte a romos, szintén barokk, tornyos, centrális középterű épület belső átmérőjét és nap irányát, vizsgálgatta az (Esterházy-) téglákból rakott kosáríves (!) boltozatot, összehordott hetet-havat az antik görög, római, örmény rotundákról és a honfoglalás kori „rokon” építményekről, az Árpádok titkos kapcsolatáról a rusz-varégekkel. Áldozatos kutató munkájának „eredménye” egy négyoldalas cikk lett, Koppány kápolnája címmel. Megjelent az Élet és Tudomány 1991. április 26-i számában; a nagy múltú, igényes, jól szerkesztett és lektorált folyóirat egyik legnagyobb mellényúlása fűződik Koppány azóta szépen restaurált, 18. századi kálváriájához.