Ritka formájú és alaprajzú objektummal gazdagodik az Árpád-kori Magyarország építészeti hagyatéka a Veszprém megyei Monostorapáti határában nemrég befejeződött ásatásnak köszönhetően.
A település „beszélő” neve önmagában is elárulta egy régi apátság, monostor létét, az alapításától eltelt, két év híján kilencszáz esztendő, majd a pusztulása utáni fél évezredes csend azonban csaknem elfeledtette. Tavalyig mindössze egy árva bazaltkő falsaroktöredék mutatta az Apáti-erdőben 1117 és 1121 között épült bencés monostor hűlt helyét, a két nyári szezonban végzett régészeti feltárás azonban szép sikerrel járt.
Az országosan ismert Kapolcstól az Eger-patak völgyében kanyargó országúton nyugati irányban haladva egy „Műemlék” feliratú tábla jelzi a régiséghez vezető utat, ám célszerűbb továbbmenni, majd az apáti híd túloldalán parkolni, ahonnan félórai gyaloglással a sárga jelzésű erdei úton elérhető a tisztás, ahol mostantól már az ásatás eredményeit is megtekinthetjük.
De vessünk előbb egy pillantást a hely történetére (forrásként a máig legbővebb és legszínesebb tudományos összefoglalást, Entz Géza és Gerő László A Balaton-környék műemlékei című, 1958-ban megjelent munkáját használjuk). A dunántúli, azon belül a Balaton körüli egyházi és szerzetesrendi központok – Zalavár (alapítva: 1019), Tihany (1055), Somogyvár (1091) – vezető szerepe bár a 11. század után is megmaradt, a következő évszázad mégis változást mutat. Megjelent a főúri, nemzetségi birtok is, a tehetős kegyurak bőkezűen áldoztak szerzetesi építkezésekre. Az 1100-as évek elejéről egy családi-nemzetségi monostor alapítására vonatkozó, meglepően részletes tudósítás áll rendelkezésünkre: a Szent László és Könyves Kálmán királyok uralkodása idejében felemelkedett Atyusz (Otuz) nembeli Atyusz fia Bánd mester fogadalmat tett, hogy elzarándokol a Szentföldre, és ha szerencsésen hazatér, kolostort alapít. Aztán 1117-ben a szavát megtartó Bánd és fivére, Miske ispán Máté veszprémi püspök jelenlétében megíratta a megígért, Almád hegyén építendő monostor alapítólevelét.
A munka befejeztével, 1121-ben Nána veszprémi püspök felszentelte az elkészült templomot és rendházat, Szűz Mária és a Mindenszentek tiszteletére. A Benedek-rendi tradíció szerint magaslatra épült és háromhajós volt, vélhetően nyugati toronypárral. Gazdag alapítói nagylelkű adományokkal látták el, később még két donációról maradtak fenn adatok. Az okiratokból kiolvasható, hogy a nemzetség birtokainak túlnyomó része a Balaton északnyugati partvidékén terült el Tihanytól a Badacsony környékéig; többek között Szőlős, Kövesd, Udvari, Zánka, Fölöp, Kővágó-Örs, Pécsely, Vászoly, Kál, Diszel, Csobánc, Haláp és Szigliget tartozott hozzájuk. Összevetve a tihanyi alapítólevelet a 12. századi adományokkal jól érzékelhető a gazdálkodás fejlődése: a szántóföldek mellett szinte minden faluban megjelennek a szőlők, a halastavak és malmok, a szolgálónépek között sűrűn találhatók méhészek, állattenyésztők és kézművesek.
Sebestyén Gyula bölcsésztanár, az MTA levelező tagja 1927-ben azonosította a helyszínt, de ezt követően nem történt régészeti ásatás Almádon. Amatőr kutakodásokat, majd a tapolcai Hangodi László történész, muzeológus kutató közreműködését követően 2014 augusztusában Buzás Gergely régész (a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója) szakmai vezetésével néhány nap alatt sikerült feltárni egy húsz méter hosszúságú falszakaszt, amelynek a sarkánál napvilágra került egy körtemplom alapjának és falának mintegy harmadrésznyi íve.
Az idei, szintén rövid idejű folytatás ragyogó építészet- és művészettörténeti sikert hozott a kívül kör alaprajzú, belül hatkaréjos kápolna alsó falszakaszának teljes szabaddá tételével. Többnyire egyforma, gondosan íveltre faragott, pontosan egymáshoz illesztett, vörösesszürke színű Balaton-felvidéki homokkőből készült a külső falköpeny és a belső fülkekoszorú, amelyek nagyjából 0,6 és 1,2 méter közötti magasságban maradtak fenn. A belső átmérő 4,4 méter, a külső 7,8 méter, a körfal változó vastagsága 0,8 és 1,4 méter közötti. Hat, egymással 60 fokot záró boltfiók alkotta a kupola negyedgömb-boltozatát. A késő középkori és újabb kibontások miatt nehéz megállapítani, hogy a déli oldalon vagy nyugat felől nyílt a bejárat, a kelet felé néző karéj azonban bizonyosan az oltár céljára szolgáló fülke volt.
Eddig összesen négy hasonló alaprajzú, méretű és szerkezetű rotundát ismertünk a történelmi Magyarország területén. Három közülük az Alföldön – jellemzően a Tisza vidékén – található: az Ungvárral szomszédos Gerényben (Gorjany), a bodrogközi Karcsán és a Szeged közelében levő Kiszomborban. Mindhárom téglából épült a 12. században. A gerényi építője ismeretlen, első említése IV. László király 1279. évi adománylevelében olvasható, a karcsait a fáma szerint az itáliai származású Rátold lovag építette, a kiszombori a Csanád nemzetség számára készült 1247 előtt. A negyedik kerek, belül hatkaréjos kápolnát a Kolozsvár szélén található bencés monostor északi oldalánál tárták fel 1982-ben; építőanyagát, méretét illetően ez az apáti rotunda legközelebbi társa. A történeti hagyomány szerint az egyik Atyusz ivadék 1189-ben részt vett a harmadik szentföldi hadjáratban, ahonnan hazatérve keresztes lovagokat is szívesen látott a birtokán. romantikus história újabb valóságos alapot nyerhet a mostani feltárásnak köszönhetően, a felsorolt 12–13. századi építmények közös jegye ugyanis, hogy mindegyik a jeruzsálemi Szent Sír-templom formáját, szerkezetét idézi meg.
A tatár hordák 1241-ben elkerülték a védelmet nyújtó Malom-völgyet, megmenekült a monostor és a kincsei. Almád ennek köszönhetően 1249-től hiteleshelyi feladatot is ellátott a környéken megsemmisült iratok pótlásával, átírásával, de 1298-tól mégis csak a szükséges renoválások kerültek szóba, majd megkezdődök a monostor leromlása. Aztán 1508-ra végleg elveszítette a régi fényét, rangját, jó hírét. A török háborúk idején több ízben kifosztották, utolsó lakói elhagyták, a falait kőfejtőnek használta a környék népe és későbbi urasága.
