A trianoni térképszabdalók 1920-ban az Ipoly folyó fősodorvonalát tűzték ki a Magyarország és Cseh-szlovákia közötti államhatárnak. Lett is baj belőle: a rakoncátlan Ipoly nem békélt meg a döntéssel, amint addig, újabb száz év múltával is önmaga formálja a medrét. Árvíz idején szétterül a termőföldeken és ligeterdőkben, leállítja a vasúti és közúti közlekedést, mindkét szomszéd ország kontójára.
A megmaradt szentély és a leromlott harangtorony Középtúron (a szerző felvétele)
Ipolyság (Sahy) város magas löszdombjára építették a Szűz Máriáról címzett sági premontrei konventet 1236–1240 között a Hont–Pázmán nemzetségbeli alapítói, élükön Márton bán préposttal. A felszentelésre eljött Budáról IV. Béla király és udvari kísérete is. Az 1241–1242. évi tatárjáráskor a lakosság jóval nagyobb kárt szenvedett, mint a kőből falazott, időtálló építmény, ám aztán 1552-ben török hordák felgyújtották a kéttornyú konventet, majd később megszállták Ságot, egészen a század végéig. Végül elhagyták a kifosztott mezővárost.
A 18. században jezsuita fráterek költöztek a dombhátra, megint építőmestereket fogadtak, akik barokk stílusú terv szerint építették újjá a rendházat. Az egyetlen eredeti, késő román kori nyugati díszkapu túlélte a romos részek lebontását, így maradhatott meg a környék legbecsesebb szakrális műemlékének.
Ságnál ömlik az Ipolyba észak felől a Korpona (Krupina, Kapfen) város környékén bőven fakadó csapadékvíz: a gyors sodrású, azonos nevű folyócska együtt halad délnek a Zólyom és Ipolyság közötti országút és vasútvonal mentén. A várostól alig három kilométerre északra, afféle alvófaluvá olvadt egybe a középkori Kis-, Közép- és Felsőtúr, ekképp sorolta fel a nevüket Vályi András az 1799. évi Magyarország-leírásában. Jelenleg hivatalosan Nagytúr néven szerepel mindhárom – színmagyar lakosságú – településrész.
A Túr helységnév 1156-ban bukkant fel először II. Géza király oklevelében, amelyben az uralkodó oltár- és misealapítványt adományozott Martyrius esztergomi érseknek. Felsorolt tíz Hont megyei községet is, köztük egy Túr nevezetűt. Az egyházas település plébánosa a pápai dézsmaszedők 1332–1337. évi tizedjegyzékében Stephanus pleb. de Thur alakban jelentkezett. Aztán 1417-ben a falu neve Naghthwr alakban jelentkezett írott formában. 1505-ben Nicolaus, 1524-ben Bernardus nevű papját írták össze az egyházmegyei lajstomban; birtokosai közé tartozott a király udvari embere, Joannes de Thur, akinek földjei voltak mindhárom Korpona víze menti faluban. A nemzetség leghíresebb tagja volt nemes Thury György (1519–1571), „a korszak legnagyobb bajnoka, a kereszténység védelmezője, a nagy törökverő és dicső vitéz”. Vélhetően Középtúron született. Ősei már az Árpád-korban is harcoltak a hazáért, a bajvívó Thury ugyancsak keményen küzdött a török ellen, kiváltképp az 1552. évi palásti ütközetben.
Középtúron bukkantunk rá a folyócska keleti partján elhagyott, csonka Árpád-kori épületrészre: az egyik legszomorúbb állapotú templomra a Felvidéken. A valamikor Szent Márton püspök tiszteletére szentelt plébániatemplom 1260 táján épült, kései románkori formában. A keleti iránynak tájolt, négyszög alaprajzú, kőbordás keresztboltozatú szentélybe két félköríves tölcsérablakon át fér be fény, az északi sekrestyébe keskeny résablak nyílik. Utóbb befalazták a diadalívet, amelynek béllete déli száránál kőből faragott, száraz szenteltvíztartó búsong.
Az értékes műemlék 1938-ban addig sosem látott természeti csapás áldozata lett: a Korpona bősz áradása magával sodorta a hosszanti templom nagyobbik felét, a gyülekezeti termet és a karzatot. Később eltűntek a lábnyi „magas” romok is, velük együtt a hajó déli bejáratának gótikus ívbélletkövei. A különálló, bádogtetős, ácsolt fa harangláb megérett a felújításra (képünkön).
Vissza a Zólyomba vezető 66-os főútra, pár percnyi autózás után megállunk Felsőszemerédnél (Horné Semerovce). A község első temploma a 13. században épült, a második – csúcsíves stílusú – plébániai egyház az 1480-as években. A hajó déli oldalán található érett gótikus díszkapu bizonyára egy közeli, bányavárosi tanultságú kőfaragó keze munkája. Régóta megosztja a fürkész kutatókat a gondosan megmunkált szemöldökkőbe vésett betűk és számok jelentése, hogy vajon ószláv-e vagy magyar rovásírás. Rómer Flóris 1865. évi olvasata szerint: „1485. IACO (BP) LEBANUS”, Püspöki Nagy Péter „megfejtése” 1968-ban: „1482. Kűrakó János mester”. Szabad rajta vitatkozni.
