A nagy Magyar Alföldön barangolunk a Berettyó mentén, Berettyóújfalutól délnek Szeghalomig, majd Vésztőig. Rég elhagyott Árpád-kori templomok romjait keressük. Valamennyi önálló településünknek időt álló építőanyagból készült egyháza volt a középkor végéig, aztán 1526-tól közel két évszázadig pusztult az Alföld a török uralom alatt, majd sínylette a császári hadak fosztogatását. Falvak százai tűntek el a térképről, tönkrementek a Mátyás király uralkodása alatt virágzó mezővárosok. Mintegy tíz, többé-kevésbé megmaradt műemlék rommal számolhatunk.
Egymagában álló, magas tornyot találunk Berettyóújfalu keleti határában, kétszáz méterre északra a 42. számú úttól. A 17. században teljesen elenyészett település 13. századi előzménye a Herpály nevű falu, amelynek birtokosa ősrégi német bevándorló volt. Heribald lovag első, levélbeli említése 1273-ból származik, megbízható adatok a községről 1372-től állnak rendelkezésünkre, akkor már a Pásztói, Domoszlói, Rozgonyi családok tulajdona volt, majd 1552-ben a Csákyaké, 1604-ben Petneházy Istváné, végül az 1665. évi török defter (adólista) szerint lakatlan puszta.
Az 1222. esztendei Váradi regestrumban megnevezett kéttornyú, háromhajós bazilikáról a váradi püspökség történetét feldolgozó Bunyitay Vince 1883-ban elkészült monográfiájában is ír. Ismeretlen szerzethez köthető 13. századi apátságot társított az akkor már Berettyóújfalu határában egyedül árválkodó toronyhoz, ugyanis északi párját néhány évtizeddel azelőtt lebontották, megelőzve a ledőlését. Száz évvel Bunyitay után Győrffy György történész az 1234. évben kelt premontrei kolostorjegyzékhez fűzte mint a bihari Monostorpályi tartozékát. A téglából épült, tiszta román stílusú templom megmaradt déli tornyának alsó szintjén keskeny nyílású, rézsűs résablakok, az emeleten tágasabb, osztott ikerablakok láthatók. A falsarkok magas lépcsőzetes támpillérein kívül más építészeti díszítő tagozat nem figyelhető meg. Egyenes keleti harántfallal záródott a harminckét méter hosszú, tizenöt méter széles bazilika főszentélye, a mellékapszisok félkörívesek voltak. A hengeres pillérkötegek idomtéglákból készültek. A romladozó déli torony 1944-ben súlyosan megsérült, helybeliek mentették meg a teljes pusztulástól. A feltárást és a szakszerű állagmegóvást 1973-ban Módy György és Kozák Károly régészek végezték el.
Tovább haladva érkezünk a Körösladánnyal és Szeghalommal határos Vésztőre, amelynek legkorábbi írásos emléke 1350-ből maradt fenn, Veizetheu (Vejszető) formában. A szertelen és szabályozatlan Sebes-Körös által körülkerített domb hátán megtelepült emberek halászatból és a szükségszerű kézművességből éltek meg. Helyzeti előnyük az élővizek általi védettség volt, szemben más sík vidékekkel. Bizonyosan ez okból választotta szálláshelyül Vésztőt a Vata vezértől származó Csolt nemzetség a 10. században. Az első, kisméretű, egyhajós, kelet felé tájolt félköríves szentélyű egyház alapfalát az 1970-es években tárták fel régészek. Közel hozzá, a Mágori-dombon, románkori körtemplom is épült vele egy időben. A 12. század elején az elsőnél jóval nagyobb méretű egyházat készítettek a vésztőiek, még ugyancsak egyhajós, de már hosszúkás félkör záródású apszissal. A század végére pedig megépült a háromhajós, bazilikális elrendezésű szerzetesi templom. Alapfala, téglából készült szerkezete kísértetiesen egyezik a vele egykorú pusztaszeri kolostoréval. A területen a tíz évig folytatott ásatásokon több mint kétszáz darab román stílusú faragott kőemlék is előkerült.
