Kultúra

Augusztus végén Zsidó Kulturális Fesztivál

Idén színházi előadások is szerepelnek a kínálatban

Változatos zenei és színházi programokkal várja a közönséget augusztus 30. és szeptember 6. között a Zsidó Kulturális Fesztivál Budapesten.

zskf lead
ávori Ferenc (Fegya), a Budapest Klezmer Band alapító vezetője, Kossuth-díjas zeneszerző beszél a Zsidó Kulturális Fesztivál sajtótájékoztatóján Budapesten 2015. július 27-én. Mellette Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke (k), Ács Tamás, a Budapesti ZsidóHitközség  (BZSH) elnöke (b2) és Gyarmati István zeneszerző (b), jobbról Fekete László kántor. MTI Fotó: Balogh Zoltán
A Dohány utcai és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, valamint a Goldmark teremben klezmer, klasszikus zenei, folk, dzsessz, rock, blues koncerteket és független színházi előadásokat rendeznek. Az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Heisler András, a Mazsihisz elnöke kiemelte: a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség tizenhét éve rendezi meg a kulturális eseménysorozatot, amelyet idén Zsidó Kulturális Fesztivál néven hirdettek meg.

Elmondta: a három fő budapesti helyszín mellett Pécsen és Szombathelyen, továbbá más fővárosi helyszíneken is tartanak programokat. A fesztivál előfutáraként augusztus 25-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Kárpát-medencei zsinagógákról szóló, Szabó Mihály rendezte dokumentumfilmet mutatnak be.

Böjte József, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, az idén színházi előadások is szerepelnek a kínálatban a Goldmark Teremben. Kiemelte: ez volt az a hely Budapesten, amely a vészkorszak idején egyedüli előadói lehetőséget biztosított a zsidó művészeknek és a zsidó közönségnek.

A Goldmark Teremben két olyan független színházi előadást mutatnak be, amelyek kötődnek a zsidó sorshoz, hagyományhoz: a Mohácsi János rendezte A Dohány utcai seriff című produkció és Kárpáti Péter A negyedik kapu című darabja a szerző rendezésében várja a közönséget.

A fesztivál nyitókoncertje 25 év 25 koncert címmel a Budapest Klezmer Band 25. születésnapi programja lesz. Augusztus 31-én Mi van velem? címmel Kern András lép fel, vendége lesz Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Fesztbaum Béla, Heilig Gábor és Gátos Iván zenekara. Szeptember 1-jén szintén a Dohány utcai zsinagógában lép fel a Muzsikás Együttes. Ugyanezen a napon a Goldmark teremben Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország címmel magyar zsidó szerzők műveiből Gyarmati István zongoraművész által összeállított est várja a közönséget. Szeptember 2-án Snétberger Ferenc gitárművész és a Liszt Ferenc Kamarazenekar estje hallható a Zsinagógában Rolla János vezényletével. Az est második részében a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai is fellépnek. A Rumbach utcai zsinagóga ad otthont a magyar zsidó kántorok hangversenyének.