Kultúra

Ahol be lehet ülni a százéves padba

Decemberben nyílik meg a soproni Gyermekmúzeum – Múlt századi játékok közt

A gyermekek napirendjéhez köthető, régen és napjainkban egyaránt használatos tárgyakat is láthat majd a közönség a Soproni Múzeum új kiállítóterében. A decemberben nyíló Gyermekmúzeum kialakítására az intézmény huszonötmillió forint állami támogatást nyert – tájékoztatta Tóth Imre igazgató a távirati irodát.

A Gyermekmúzeum megvalósítása része a Soproni Múzeum Macskakő elnevezésű projektjének, amely egy közösségi tér létrehozását tűzte ki célul még 2012-ben. Ez magában foglal egy múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiséget, illetve egy több helyiségből álló Gyermekmúzeumot, amelynek állandó kiállítását most rendezik be. A Macskakő-projekthez összesen 34,5 millió forintot használt fel a Soproni Múzeum a Kubinyi Ágoston Programból.

Az igazgató kifejtette: az egymással összefüggő közösségi teret alkotó múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiség és Gyermekmúzeum Sopron belvárosában, a Szent György utca egyik udvarában kapott helyet egy 17. században épült ház földszinti részén.

A Gyermekmúzeum tárlatán látható lesz egyebek mellett egy eredeti római kori illatszeres üveg, egy porcelán teáskészlet, amelyből IV. Károly és Zita királyné ivott vagy éppen egy szobavécé a 19. századból. Ezek a múzeum gyűjteményéből származnak. A tematikusan elrendezett tárolók mögött egy belső, interaktív teret hoztak létre, ahová be lehet bújni, és ahová mai használati tárgyakat helyeztek el, hogy a gyerek összehasonlíthassa az őt mindennap körülvevő eszközöket a történelmi korokból származó műtárgyakkal. A gyermekeket interaktív feladatokkal is várják majd: megnézhetnek például egy ókori ebédlőasztalt, játszhatnak múlt századi játékokkal, beülhetnek egy százéves iskolapadba, és kipróbálhatják azt is, hogyan öltözködtek hajdan a velük egykorú gyerekek.