A pop olyan, mint egy varázsige

A centrum-periféria ellentéte, a kelet-európai társadalmak a hatvanas években, a nemzetközileg is érvényes magyar pop-art: ilyen kérdésekkel is foglalkozik a budapesti Ludwig Múzeum időszaki tárlatának, a Ludwig Goes Pop + The East Side Story című kiállításnak a most megjelent katalógusa.

A kiadvány nemcsak a kiállításon látható művek reprodukcióját közli, hanem hazai és külföldi szerzők tanulmányain keresztül értelmezi ezt az irányzatot és a hozzá kapcsolódó fogalmakat. A minap rendezett könyvbemutatón Boros Géza művészettörténész azt hangsúlyozta, hogy a katalógus többrétegű, hiszen részben átvették a német eredeti koncepcióját, tanulmányait, ugyanakkor azt eredményesen ki is egészítették magyar szakemberek szövegeivel, ezzel olyan könyv jött létre, amely a nemzetközi pop-art mellett a kelet-euró­pai vonalat is értelmezi az olvasó számára, hasonlóan magához a kiállításhoz. A kiadvány Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója bevezetőjével indul, amelyben a centrum-periféria kérdéskörével foglalkozik. Arról értekezik, hogy ma már nem érvényes az a szemlélet, amely a pop-art irányzatot nyugati központból közelíti meg, hiszen a kelet-közép-európai régióban is megszülettek azok a munkák, amelyek érvényes módon reagáltak a nemzetközi tendenciákra, csupán a kontextus eltérő. Fabényi írásában azt javasolja, hogy saját szerepünket globális nézőpontból értékeljük, és hogy mindig vegyük számításba az adott művész sajátos stílusjegyeit is.

Tímár Katalin tanulmánya arra keresi a választ, hogy a közép-kelet-európai munkák esetében miként értelmezhető a kontextustól idegen stílusjegyek átvétele. Az írás Saussure bináris modelljére is visszautal, amikor azt elemzi, hogy az egymáshoz kapcsolódó fogalmak miként kaphatnak ellentétes jelentést: például a pop-art hogyan jelenthet teljesen mást egy kelet-európai és egy nyugati környezetben. Keserű Katalin írása a hatvanas évek fogyasztói társadalmaival és azok különbségeivel foglalkozik részletesen. Három kategóriát különböztet meg: az amerikai, a nyugat-európai és a kelet-európai fogyasztást, amelyek közül az elsőre a magyaroknak egyáltalán nem volt rálátásuk, a második egy vágyálom, egy projekció volt, míg a kelet-európai leginkább a mitizálásról szólt.

Fehér Dávid szövege a pop-art globális kérdéseit feszegeti, a magyar és nemzetközi művek között szoros párhuzamokat és technikai hasonlóságokat mutat fel, amelyekkel igazolja, hogy a különböző alkotói attitűdöktől függetlenül itthon is létrejött az a pop-art, amely nemzetközileg is érvényes és értelmezhető volt. Fehér megkérdőjelezi a lokális érvényességét, és rámutat arra, hogy a pop-art képet a különféle oldalágak teszik igazán teljessé.

A külföldi tanulmányok közül Stephan Diederich és Luise Pilz esszéje a Ludwig házaspár pop-art gyűjtéshez való viszonyát térképezi fel, Walter Grasskamp írása a pop-art sok nézőpontú összefoglalása, amelyben kitér az irányzat békéhez és a vitenami háborúhoz való viszonyára, és arra is választ ad, hogy egy tárgy hogyan jut el a tömegkultúrától a misztifikációig. A szerző állítása szerint a pop olyan, mint egy varázsige, amit sokszor ki lehet mondani, hiszen újabb és újabb aktualitást nyer az új generációk megjelenésével. A katalógusban ezenfelül fontos forrásértékű szövegek is helyet kaptak, például Erdély Miklós, Jasper Johns vagy Robert Rauschenberg írásai.