A nemzetközi művészeti piac meghatározó szereplője, az Artnet nemrég hozta nyilvánosságra listáját, amelyben Európa galériáit értékeli.
Az ötvenöt művészeti céget tartalmazó rangsorra mindössze három kelet-közép-európai galériát választottak, köztük a budapesti székhelyű Kálmán Makláry Fine Artsot. Az elismerés kapcsán Makláry Kálmánt, a galéria vezetőjét kérdeztük a titokról.
– Milyen összetevői vannak egy galéria nemzetközi rangsorba történő besorolásának?
– Egy galéria renoméját több dolog befolyásolja, amelyek külön-külön is fontosak, de azok elegye ad pontos képet a működésről. Kiemelendő az általa képviselt művészek jelenléte a nemzetközi műkereskedelemben és közgyűjteményekben, különös tekintettel arra, hogy a galériának milyen szerepe volt ennek befolyásolásában és az alkotó előmenetelében. Fontos, hogy hány kiállítást rendez egy évben, mennyi és milyen színvonalú művészeti vásárokon van folyamatosan jelen. Ezenfelül meg kell vizsgálni, hogy milyen kiadványokat ad közre, milyen tudományos munkát tesz le az asztalra a kereskedésen kívül, milyen múzeumokkal, kurátorokkal és művészettörténészekkel dolgozik együtt. Összességében mennyire válik specialistájává annak a korszaknak, amely a galéria profilját alkotja.
– Mi várható egy ilyen listában való megjelenéstől?
– Minden ilyen válogatás a galériába vetett bizalmat erősíti mind a gyűjtők, mind a szakma részére, és minden galériának a legnagyobb tőkéje a klienseik bizalma. A listába kerülés egy folyamat része: 2010-ben a világ legdrágább és nagy presztízsű art fairje, a párizsi Biennale des Antiquaires huszonöt éves jubileumi kiállításán a rendezők meghívták a világ húsz olyan fiatal galériáját egy-egy művel, amelyek szerintük a szakma új elitjét tükrözik. Egyedüli kelet-közép-európai kereskedőként engem is meghívtak, hogy 2012-ben már saját standdal szerepelhessen a galériám a Grand Palais-ban. Ugyanebben az évben hasonló megtiszteltetés ért, hiszen az art fairek királynője, a Maastricht Tefaf meghívott abba a programba, ahol évente hat fiatal galéria bejutva a vásárra, találkozhat a világ gyűjtőinek elitjével. Kelet-Európából ismét minket ért először ez a megtiszteltetés. Ekkor készült egy interjúsorozat Hunters and Collectors címmel, melynek alcíme: The expert’s expert – the dealers who advise museums and hunt for the absolute best of the best in antiques and art. Ez a sorozat körülbelül ötven interjút tartalmaz a szakma krémjével, olyan kereskedők és kereskedődinasztiák képviselőivel, akik a világ műkereskedésének igazi vénáját alkotják. A BBC Antique Roadshow-jához készült filmbe engem is beválogattak – valószínűleg én voltam a legjobban meglepődve, amikor elküldték a kész anyagot, ugyanis addig fogalmam sem volt, hogy hova kértek interjút tőlem.
– Mennyire szükséges előre megtervezett koncepciót követni egy ilyen eredményhez?
– Általában mi egy évre készülünk előre a művészeti vásárokra, persze vannak kivételek akár egy évtizedes előzménnyel is. Például évek óta gyűjtöttem az anyagot Hantai Simon munkásságáról, amikor megtudtam, hogy a művész halála után négy évvel a Centre Pompidou nagy életmű-kiállításra készül a művész munkásságából. Az általam kiadott kétkötetes, hatszáznyolcvan oldalas Hantai-nagymonográfia a Pompidou kiállításának megnyitó napja előtt egy nappal készült el – a nyomdából Budapestről éppen csak odaértem a Beaubourg könyvesboltjába, a kiállítás megnyitója előtt fél órával. Másnap a Champs Élysées egyik palotájában, a Hotel Marcel Dassault-ban tartottunk könyvbemutatót. Persze néha gyors és spontán reakcióval is fontos eredményeket lehet elérni: 2011-ben tudomásomra jutott, hogy a Guggenheim egy nagyon fontos kiállítást rendez 2012-ben, Art of Another Kind címmel, amelynek célja párhuzamba állítani a New York-i iskola amerikai absztrakt expresszionista mestereit az európai absztrakt művészeivel. A kiállítás darabjai – amelyek 1945 és 1965 között készültek – nem tartalmazták Reigl Juditot, aki galériánk egyik legfontosabb művésze, és aki már kiállított a hatvanas években a New York-i múzeumban. Itt volt az alkalom, hogy ezen kiállítás apropóján a Guggenheim múzeum állandó gyűjteménye is vásároljon Reigl-alkotást. A festményt el kellett küldeni New Yorkba, ahol a kiállítás anyaga már le volt zárva, de a kurátorokat sikerült meggyőznöm, hogy legalább megnézzék a festményt. Ezt végül egyből be is válogatták nemcsak a magas színvonalú kiállításba, de a múzeum állandó gyűjteményébe is.
– A legkeresettebb magyar kortárs alkotókkal dolgoztak már együtt. Mi adja meg egy kortárs képzőművész értékét?
– Meghatározó tényező, hogy milyen közgyűjteményekben találhatók, ezenfelül pedig a kereslet–kínálat piaci törvényei érvényesülnek. Ha egy művet többen is szeretnének megvenni – lásd az aukciókat –, annak valószínűleg az ára és ázsiója emelkedik. Én szeretem a kortárs árakat hasonló szinten tartani: ha valaki lecsúszik egy képről, egy év elteltével visszatérve egy vásárra még hasonló árakon juthat hozzá. A nagy klasszikusoknál ez máshogy működik: Reigl Judit – akinek művei többek között a Metropolitan, a MoMa, a Guggenheim, a Tate Modern vagy a Pompidou állandó gyűjteményében és kiállításain szerepelnek – már aktívan nem alkot, így nehezen hozzáférhető. Árai az elmúlt több mint egy évtizedes közös munkánk eredményeként harminc-negyvenszeresére emelkedett. Ez nagyon jó hír azoknak a gyűjtőknek, akik befektetési szándékkal is vásárolnak.
