Georges Didi-Huberman Adorno-díjas francia filozófus és művészettörténész a Saul fia elemzését nyújtó levélesszéjének magyar fordításával jelentkezett a Jelenkor Kiadó.
A filozófus, tanár a Nemes Jeles Lászlónak címzett írásban a filmet méltatva úgy fogalmaz: „Az Ön filmje, a Saul fia, egy szörnyeteg. Szükséges, koherens, áldásos, ártatlan szörnyeteg. Magas esztétikai tét és rendkívül kockázatos narratíva eredménye”. A kötetet fordító Forgách András az MTI-nek elmondta: Georges Didi-Huberman több új szempontot nyújt a Saul fia elemzésére, köztük összekapcsolja a filmben rendkívül fontos szerepet játszó sötétséget, fekete színt Theodor Adorno német filozófusnak az Auschwitz utáni művészet lehetőségeiről alkotott gondolataival. „Másrészt, ami nekem is nagy újdonság volt, és nagyon sok kérdésemre választ adott, hogy Saul figuráját a klasszikus mesefigurákkal hozza összefüggésbe. Megérteti az olvasóval, miért volt szükség arra, hogy ezt a minden katasztrófán keresztül menő, valamilyen módon mégis diadalmas figurát megalkossa a rendező, a forgatókönyvíró és az operatőr” – fogalmazott. Hozzátette: a filozófus a kötetben izgalmas és értő módon elemzi, miként kapott szerepet a Saul fiában az a négy fényképfelvétel, amelyet 1944 augusztusában készített titokban egy sonderkommandós az auschwitzi haláltáborban.
Mint fogalmazott, a minden holokausztábrázolás esetében ott feszülő, Georges Didi-Huberman által is felhozott filozófiai paradoxont – hogyan lehet elmondani az elmondhatatlant vagy a francia szerző szavaival „kilépni a sötétségből”, túljutni a „fekete lyukon” – feloldja az alkotók bátorsága, akik képesek voltak nem csupán történészként, hanem művészként tekinteni a készülő filmre. A történetírók ugyanis nem történeteket mondanak el, hanem történelmi tényeket rekonstruálnak, a művésznek viszont az a dolga, hogy mítoszokat és történeteket alkosson.
Mint fogalmazott, a minden holokausztábrázolás esetében ott feszülő, Georges Didi-Huberman által is felhozott filozófiai paradoxont – hogyan lehet elmondani az elmondhatatlant vagy a francia szerző szavaival „kilépni a sötétségből”, túljutni a „fekete lyukon” – feloldja az alkotók bátorsága, akik képesek voltak nem csupán történészként, hanem művészként tekinteni a készülő filmre. A történetírók ugyanis nem történeteket mondanak el, hanem történelmi tényeket rekonstruálnak, a művésznek viszont az a dolga, hogy mítoszokat és történeteket alkosson.
