Kultúra

A magyarlakta térség értékeit ábrázolta a szemle válogatása

Beregszásziak nyerték a kulturális filmfesztivált

A II. Kulturális Filmek Fesztiváljának fődíját Beregszászi alkotók nyerték, a mustrára az idén huszonnégy hazai és a Kárpát-medence több magyarlakta vidékének értékeiről készült alkotás jutott be.

Második alkalommal rendezték meg a Kulturális Filmek Fesztiválját, amely a magyarlakta térség értékeit megvilágító filmeket mutat be. A fesztivált szervező Tudositok.hu alapítója, Bolyáki Attila a távirati irodának elmondta, a fődíjat, amellyel ötszázezer forint jár, a beregszászi Baláczky Vladimir és Baláczky Dominik Barátság fesztivál az 1980-as években című alkotásának ítélte a zsűri.

A második helyezettnek járó kétszázezer forintos díjat a gyergyószentmiklósi Gyergyó Tv munkatársai, Barabás-Pál Hajnalka, Molnár Cs. Attila és Simon Zoltán által készített, Elindultak a gyergyóalfalvai zarándokok című film kapta. A harmadik helyezést s annak százezer forintos díját a Mesterképzés című munka érdemelte ki, amelyet a kárpátaljai Tisza-1 Tv két munkatársa, Kovács Géza és Vass Tamás készített.

A szatmárcsekei döntőbe huszonnégy film került be, s közülük választotta ki a zsűri - amelynek Kerényi Imre rendező, Dárday István filmrendező és Balogh Ákos Gergely, a Mandiner.hu főszerkesztője volt a tagja – a legjobbakat.

A filmek hazánk és a Kárpát-medence magyarlakta vidékeinek kulturális értékeiről készültek. Az első három helyezett díjazásához a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa adott támogatást.

A zsűri különdíjakat is odaítélt. A Közönségdíjat, a Magyar Művészeti Akadémia kétszázötvenezer forintos különdíját Magyari Tekla és Simó Csaba, a székelyudvarhelyi Aves Media munkatársai vehették át, Birtokaik visszaszerzéséért küzd Bánffy Farkas című filmjükért. A házigazda Szatmárcseke különdíját a székesfehérvári Fehérvár Médiacentrum Három új harang költözik a Ciszterci templomba című filmje kapta.

A döntőbe jutott filmek alkotói szombaton megkoszorúzták a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc síremlékét a szatmárcsekei híres, csónakfejfás temetőben.