Ha valaki ezekben a hetekben Ingolstadtban jár, és betéved az újjávarázsolt kastély katonai múzeumába, ahol Napóleon és a bajorok címmel érdekes kiállításban gyönyörködhet, földbe gyökerezett lábakkal áll az egyik üvegtárló előtt, amelyben egy magyar katonahős összekaszabolt koponyája látható: Mecséry Dánielé. Ki volt ő, és miért hívják „a legkeményebb fejű magyarnak”?
Mikszáth Kálmán tökéletesen elhelyezte Fáy Andrást a 19. század közéletében, amikor azt írta: ha nem Széchenyit illetné a „legnagyobb magyar” jelző, akkor ez Fáynak járna ki, s ha nem Deák Ferenc volna a „haza bölcse”, akkor Fáy Andrást illetné a cím, így azonban csak „a haza mindenese”. Jelzők, értékítéletek. Ebbe a sorba illik „a legkeményebb fejű magyar” titulus is, amellyel egy 19. századi huszárt, Mecséry Dánielt tüntetett ki az utókor. Neve nem olvasható a történelemkönyvekben, pedig 1809-ben a Napóleon elleni győri csatában a felkelő nemesség generálisa volt. De nem ezért kapta a „legkeményebb fejű magyar” címet.
Mecséry 1805. október 20-án a Nürnberg melletti Eschenau falu határában maroknyi csapata élén, ősi, konok virtusból összecsapott a visszavonuló császáriakat üldöző, óriási túlerőben lévő francia dragonyosokkal. Az ádáz utóvédharcban Mecséryt és lovasait legázolták a franciák, ő pedig tizennégy sebtől vérezve, félholtan bukott le a lováról. Kilenc ütleg érte a fejét: ebből kettő az agyvelejéig hatolt, és valósággal széthasította a koponyáját; a fejsebek egyike tizennégy, a másik huszonkét centiméter hosszúságú volt; több, szintén maradandó sérüléseket okozó vágás hátulról érte a koponyáját. Az egyik csapás a fülből metszett le egy darabot. Súlyosan megsérült a jobb karja és a válla is. (Mindezt végrendelete alapján állapították meg a bécsi anatómusok.) „Eszméletlenül vitetett Fort faluba – olvasható a Fillértár című újság 1834. június 28-i számában –, hová nemsokára látogatására küldé Murat (francia hadvezér, Napóleon sógora – K. A.) adjutánsát, jeleztetvén neki szánakodását e szerencsétlenségén.”
Karolina kisasszony
A Fillértárból kiderül, hogy Mecséry Norimbergába (Nürnbergbe) került, s egy vendégfogadóban hét hónapig gyógyították. De semmi remény nem volt arra, hogy életben marad, ezért a mellette lévő két ezredorvos hamar elhagyta, sőt azt híresztelte, hogy meghalt. Szerencsére nem így gondolta két polgári orvos: Eichhorn és Poller sebész, akik „tudományuknak s ügyességüknek remekét mutatva, életre hozták őt”. A Fillértár így folytatja: „Különösen említést érdemel az ottani fő postaigazgató s udvari tanácsnok leányának, Blank Karolina kisasszonynak szép- és nemeslelkűsége, ki Mecséryt egész betegsége alatt, minden ismeretség nélkül, kötőszerekkel, s önnön kezeivel szaggatott tépéssel látta el, s midőn végre felgyógyula, egy babérkoszorúval, s atlaszra nyomtatott elmés versezettel tisztelte meg…” Megtudjuk, hogy miután Mecséry hosszú lábadozása után először ment ki az utcára, a lakosok örvendezve köszöntötték. „Fájdalmas érzetekkel hagyá el Mecséry Norimbergát, s minthogy sebei egészen be nem hegedtek, rázkódtatás kerülése végett Regensburgból a Dunán evezett. Bécsbe érkeztével bejelentette magát az udvarnál.”
Elsőrendű tehetség
Hősünk 1759. szeptember 29-én született Kőszegen. Édesapja, Mecséry István a Batthyány-uradalom ügyvédje volt, édesanyja Küttel Zsuzsanna, a híres kőszegi gyógyszerész-dinasztia megalapítójának, Küttel Sámuelnak a lánya. Édesapja korai halála után nehéz időket élt át a család a kilenc gyerekkel. Dániel jogot kezdett tanulni, de tanulmányait megszakította, és kadétnak állt Bécsben. Elsőrendű katonai tehetségnek bizonyult. Először 1792-ben, az akkori Németalföldön (Hollandiában) vetették be a forradalmi francia csapatok ellen. Katonai teljesítményéért 1796-ban Mária Terézia-lovagrenddel tüntették ki, és bárói rangra emelték. Később már a harcterek legendás hőseként emlegették.
Harcmezőre született
Aztán 1805-ben Mecséry a bajorországi hadszíntéren, Ulm térségében harcolt. A günzburgi ütközetben mutatott hősiességéért elnyerte a Mária Terézia Rend Középkeresztjét. Ferdinánd főherceg, főparancsnok kénytelen volt Ulmot feladni, és testőrkíséretével Nürnberg irányában elhagyni a várost. A kísérő csapatok parancsnoka Mecséry tábornok volt. Útközben francia csapatok támadtak rájuk, és lerohanták a védekezőket. Hogy hősünk milyen sérüléseket szenvedett, arról már szóltunk.
Később, 1809-ben a császár kinevezte altábornagynak. Közben újból megkezdődtek a Napóleon elleni harcok, és Mecséry, aki annyiszor nézett szembe a halállal, s aki alól katonai pályafutása során nem kevesebb, mint tizenhárom lovat lőttek ki, ismét frontszolgálatra jelentkezett.
Ismeretes, hogy Napóleon igyekezett Magyarországot együttműködésre megnyerni, de eredménytelenül. Így került sor a konfrontációra Győr térségében. Mecséry az egyesített hadsereg balszárnyának parancsnoka lett. A francia tüzérség fölénye és a felkelők tapasztalatlansága döntötte el lényegében a csata kimenetelét. A hadjárat befejeztével Mecséryt a magyarországi lovasság felügyelőjévé nevezték ki, 1815-ben udvari haditanácsosi, 1819-ben belső titkos tanácsosi címet kapott. Végül 1823-ban hasvízkórságban hunyt el. A kőszegi családi sírboltba temették, amely sajnos az idők folyamán az enyészetté vált. Koponyáját azonban végrendeletében a bécsi Anatómiai Intézetre hagyta, amely most a bajor állami kiállításon látható. Egy másolat viaszból a budapesti Hadtörténeti Múzeumban van. Itt jegyezzük meg, hogy Mecséry Dániel unokatestvére, Küttel Sarolta, Hajnóczy József magyar jakobinus jegyese volt, akit röviddel esküvőjük előtt a Vérmezőn kivégeztek. (A Küttel család egyik leszármazottja, a Németországban élő Küttel István is közreműködött abban, hogy Mecséry koponyáját Ingolstadtban kiállítsák.)
Ami Napóleon és a bajorok kapcsolatát illeti: I. Miksa bajor király Napóleon császárral kötött szövetsége révén jutott 1806-ban a koronához, és a széttagolt, rosszul igazgatott bajor tartományokat szilárd, modern állammá formálta.
A Napóleon korabeli hadseregben, a bonyolult és változó szövetségi rendszerek miatt nem mindig voltak többségben a franciák. Napóleon egyik kitartó német szövetségese volt Bajorország, egészen 1813-ig. A császár oroszországi hadjáratában huszonötezer bajor harcolt.
A látogatók hosszan időznek Mecséry Dániel koponyája előtt, aki a harcmezőre született. Nem véletlenül lett a magyar huszárok példaképe. Somogyi Győző festőművész is megörökítette azon a nagy hatású tablón, amelyen száz magyar katonahősnek állított emléket, és amely a kőszegi Jurisics-várban látható.
