Kultúra
A komolyzenei élet üde színfoltja
A lakiteleki népfőiskolán alakul meg a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar
A zenekar megalapításának célja a minőségi, klasszikus fúvószene népszerűsítése, a modern, elsősorban magyar kortárs szerzők által írt zenedarabok bemutatása, és ezzel együtt a fiatal zenészek támogatása művész pályájuk elindításában.
A tábor első hat napja során a résztvevők egy komplett koncertműsort állítanak össze, melyben népszerű és kevéssé ismert modern zenedarabok is helyet kapnak, majd a közös gyakorlás után a műsort július 31. és augusztus 4. között öt helyszínen is bemutatják: Szabadkán, Aradon, Kecskeméten, Lakiteleken és a kárpátaljai Szürtén.
A koncertek ingyenesek lesznek, ezzel együtt a nézőknek lehetőségük lesz támogatójegyeket vásárolni, melyek bevételét a háború sújtotta kárpátaljai magyar közösség támogatására fordítják.
A szervezők tervei szerint a zenekar hosszú távon működik majd, és a tábort a következő években rendszeresen megszervezik.
Már az idei évre is sikerült ismert, sőt, nemzetközi hírű zeneművészeket – mint Szatmári Zsolt vagy Fejér András – megnyerni az ügynek, akik szívesen részt vesznek a tábor munkájában, segítik a közös felkészülést.
