Kultúra

A hagyományőrzés is cél

Megalakult a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség

A Nemzeti Lovaskultúra Szövetség kiteljesíti azt a kormányzati törekvést, amelyet a Kincsem Nemzeti Lovasprogram fogalmaz meg – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton Lakiteleken, a szövetség alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatón.

lezsak
Lezsák Sándor (Fotó: Kövesdi Andrea)

Az eseményen kiderült: már programalkotó konferenciát is tartottak, és a lovassporton kívül integrálnák a lovas hagyományőrzést és a lovasturizmust is.

Eddig is komoly erőfeszítéseket tettek a Kárpát-medencében a lovaskultúra felélesztéséért – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Lakiteleken szombaton, ahol a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatót.

A politikus kifejtette, hogy nemcsak tiszteletbeli elnökséget vállalt, hanem feladatokat is a szövetség fejlesztése érdekében. Lezsák Sándor szerint „eddig hiányzott egy olyan erőtér, amelyik azt a sokágú tevékenységet összefogta” .

Emlékeztetett arra, hogy kezdeményezői voltak a Lakiteleki Általános Iskolában a lovasoktatásnak, valamint a lovaspolgárőr-képzés egyik központja is Lakitelek. Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség elnöke az eseményen alapvető célnak nevezte, hogy minden olyan területet is vállaljanak, amely nem a kifejezetten a lovassport kategóriájába tartozik.

Ismertetése szerint programalkotó konferenciát is tartottak, annak alapján állítják össze a programtervezetet. Megjegyezte, együttműködésre törekszenek minden szakmai szervezettel, jó együttműködést alakítottak ki a Lázár Vilmos vezetésével működő Magyar Lovassport Szövetséggel.