Kultúra

A díszvendég: Jonathan Franzen

A 220 éves magyar könyvkultúra áll a középpontban – az Ulpius és a Pécsi Direkt bedőlése az egész szakmának figyelmeztetés

A 220 éves magyar könyvkultúra áll a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál középpontjában: az április 23. és 26. közötti rendezvény díszvendég írója az amerikai Jonathan Franzen.

könyvkultúra 20150327
Számtalan kiadó a fesztiválra időzíti új kiadványait (Fotó: Kövesdi Andrea)

Április 23-án kezdődik a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál – jelentették be a Magyar Könyv- kiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) tegnap megtartott sajtótájékoztatóján.

Zentai Péter László, az egyesülés igazgatója emlékeztetett, hogy az idén nem egy díszvendég ország áll majd a középpontban, hanem megemlékeznek a 220 éves szervezett magyar könyvkultúráról, ugyanis 1795-ben alapították a MKKE első jogelődjét, a Pesti Könyvárusok Grémiumát, a Pester Buchhandler Gremiumot.

Az évfordulóhoz kapcsolódva számos szakmai rendezvényt tartanak, például konferenciákat a legaktuálisabb kérdésekről, így a könyvkereskedelem átalakulásáról, a digitális kor lehetőségeiről, valamint a piaci alapon működő könyves ágazatban az állami szerepvállalásról – hangsúlyozta Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke. A könyvfesztivál alkalmából Budapestre érkeznek a világ könyvkultúráját meghatározó két szervezet, az International Publishers Association és a Federation of European Publishers vezetői.

A díszvendég írót új magyar nyelvű kötet várja, a fesztiválra jelenik meg a Diszkomfortzóna című önéletrajzi írása, amely többek között megmutatja, mi vezette őt az irodalomhoz, az íráshoz – jelentette be M. Nagy Miklós, a Jonathan Franzen életművét gondozó Európa Könyvkiadó igazgatója. Kiemelte, a Javítások, a Szabadság című művek szerzője kapja az idén a Budapest Nagydíjat, a laudációt Háy János író tartja. Bejelentették: 2016 áprilisában Szlovákia lesz a fesztivál díszvendége. A sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint az MKKE vezetősége elmondta, hogy a Pécsi Direkt Kft. elkezdődött felszámolása (lásd keretes írásunkat – a szerk.) nem érte váratlanul a könyvszakmát. Kocsis András Sándor szerint az Ulpius-ház Könyvkiadó kérte csődvédelmi eljárás meglepett mindenkit, noha gyakorlati hatása nem lesz. Szerinte ez intő jel lehet, hiszen rámutat, mit jelent például az agresszív expanzió, a felelőtlen készletgazdálkodás.


Felszámolási eljárás az Alexandra ellen

Bedőlt Matyi Dezső volt vezércége, a Pécsi Direkt Kft., a vállalat elleni felszámolási eljárást tegnap tették közzé a Cégközlönyben – írja a Hvg.hu. Az Alexandra könyvesbolthálózat korábbi központi cége ellen az utóbbi időben sorozatban indultak a végrehajtások, a felszámolást a cég nagyhitelezője, az OTP Bank kérésére indították el. A felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelmet 2014. augusztus 18-án nyújtották be. A cég ellen a Hvg.hu információi szerint több feljelentés is befutott sikkasztás, saját tőke csorbítása, fedezetelvonás vélelmezése miatt, de ezeket elutasították, és nem indult nyomozás. Tavaly május közepén a kft. egyik tagjának tulajdoni részét a bíróság lefoglalta, így részesedését nem adhatja el, a tulajdonrész forgalomképtelen. A társasággal szemben tavaly november 25-én pedig biztosítási intézkedési eljárást indítottak, ami a hitelezők érdekeit védi, és magakadályozza a vagyonkimentést. A cég ellen összesen 16 végrehajtási eljárás indult, közülük legalább hatot még nem zártak le. A lezárt eljárások között adóhatósági, bírósági és közjegyzői egyaránt szerepel, a még nyitott eljárásokat jellemzően közjegyzők kezdeményezték, és az eljárást kérők között szerepel például az Artisjus jogvédő iroda is. (MH)