Tamási Áron halálának ötvenedik évfordulójára emlékeznek a hét végén szülőföldjén (az udvarhelyszéki Farkaslakán született 1897-ben, Budapesten hunyt el 1966. május 26-án). Különös gonddal készülnek az évfordulóra: kaput állítanak testvére háza elé (nyugalmat keresve gyakran szállt meg itt nővére, Ágnes portáján), de már rendbe tették a kertet és az előkertet is.
Ma ünnepi műsorral és Tamási nyughelyének megkoszorúzásával emlékeznek, este konferenciát tartanak; holnap felkeresik az emlékhelyeket, kiállítások, filmvetítések lesznek, szombaton misét tartanak…
Nem szándékom az írót méltatni, bizonyára megteszik ezt az irodalomtörténészek, csupán néhány személyes emlékemet szeretném felidézni. Először 1966-ban jártam Farkaslakán, nem sokkal a temetése után, és később is gyakran elzarándokoltam a „bajlátott szülőföldre”. Volt, hogy a szülőház pajtájában éjszakázhattam öccse, Gáspár bácsi engedélyével – másnap meg az udvaron, egy lóca mellé térdepelve dedikálta nekem Vadon nőtt gyöngyvirág című könyvét. Ott voltam 1972-ben is, amikor már javában faragták Áron bátyó síremlékét Szervátiuszék.
A „tonnás hegyi beszédet”, ahogyan az emlékművet Sütő András becézte, születésének hetvenötödik évfordulóján avatták fel nagy tiszteletadással.
Az íróval még kamaszkoromban kötöttem szorosabb barátságot. Tizenhárom-tizennégy évesen olvastam először Hazai tükör című regényét (1953-ban írta, és 1954-ben ezért a művéért kapott Kossuth-díjat). Bár manapság kevesen forgatják, történelmi ifjúsági regény ez a javából! Visszaröpíti az olvasót a régi székelyvilágba (1832 és 1853 között játszódik a történet), az Ojtozi-szoros alá, Bereck mezővárosába. Egy fiúgyermek felnőtté válásának, öntudatra ébredésének, személyisége formálódásának folyamatát élhetjük át, és – Tamási lebilincselő előadásában – Madár Vincével együtt sodródhatunk mi is a szabadságharc erdélyi eseményei-vel. Később aztán majd’ minden kötetét elolvastam, legtöbbet az Erdélyi Szépmíves Céh halinakötéses sorozatában. (Nyirő Józseffel és Wass Alberttel is ugyanakkor kerültem ismeretségbe. Könyveik igaz hazafiságra, öntudatos magyarságra neveltek – no meg olvasóvá, könyv- és irodalomkedvelővé tettek egy egész nemzedéket!) Az utóbbi időkben már évente keresem fel a sírját, többnyire tavasszal, Parajdról átrándulva.
Most is, mint mindig, virágcsokrok meg koszorúk borítják hantját, és piros-fehér-zöld szalagok sokaságát lobogtatja kedves hegye, a Gordon felől fúvó szél. Odafönt a tetőn pedig hatalmas, acélból készült Krisztus-szobor vigyázza a tájat, és őrzi Tamási Áron álmát.
