Azonnali hatállyal megszüntette pénteken Főző Virág főigazgató-helyettes munkaviszonyát a Magyar Állami Operaház.
Az intézmény a Telex pénteki megkeresésére azt közölte: Főző Virág munkaviszonyát az átvilágítás során feltárt szabálytalan folyamatokban való érintettsége miatt szüntették meg.
Főző Virág 2002 márciusa óta dolgozott az Operaházban mint jogtanácsos, majd 2014-ben nevezték ki főigazgató-helyettesnek.
Éles reakciók az Operaház éléről eltávolított volt főigazgatótól
Az intézmény éléről hétfőn menesztett Ókovács Szilveszter a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében úgy reagált:
„sikerült kidobni az Operából azt az embert is, aki egyedül képes lett volna a lefejezett Háznak valamiféle koordinált munkáját megvalósítani”.
Hozzátette, Főző Virág „kinyírásával nagyot vágott maga alatt a fán a null kilométeres, egyszemélyes új vezetés” és „köszönet helyett fillér nélkül kukáztak ki egy igazi profit”.
A volt főigazgató egyúttal közölte azt is: perelni fognak.
A bejegyzésre reagált Főző Virág is, aki arról írt, hogy szerencsésnek érzi magát, amiért 24 éven át dolgozhatott az Operában, és nézőként a jövőben is jelen lesz az intézményben – írta meg az MTI.







