Hét alkotót választottak idén a nemzet művészének, az elismerést csütörtökön adták át a Pesti Vigadóban.
A nemzet művésze lett Gergely Ágnes költő, író, műfordító; Szvorák Katalin népdalénekes, előadóművész; Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordító; Fischer Iván karmester, zeneszerző; Bukta Imre képzőművész, Fehér László festőművész és Gyémánt László festőművész.
Az ünnepségen Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke elmondta: újabb hét kivételes alkotónak közvetítheti a nemzet háláját és köszönetét, olyan művészeknek, akik elég erősek voltak ahhoz, hogy saját utat és saját hangot válasszanak.
Tizenkét évvel ezelőtt elsőként többek között olyan alkotók vehették át az elismerést, mint Jankovics Marcell, Keserü Ilona, Korniss Péter, Marton Éva, Sebő Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Tandori Dezső és Vásáry Tamás – emlékeztetett Turi Attila, hozzátéve: a későbbiekben a díjazottak között köszönthették Bereményi Gézát, Bodor Ádámot, Kubik Annát, Lakner Lászlót és Maurer Dórát.
„Káprázatos névsor, mögöttük korszakos pályaképekkel, sokféle életművel és sokféle megközelítéssel" – mutatott rá az MMA elnöke, hozzátéve: ezen alkotók a hitelesség, tehetség és kitartás példáját hirdetik.
Ez köti össze legkiválóbb művészeinket amellett, hogy építették és építik a magyar és az európai kultúrát, országunknak pedig több alkalommal szereztek hírnevet szerte a világban – hangsúlyozta, hozzáfűzve: a Magyar Művészeti Akadémia hivatása és küldetése, hogy ezeket az életműveket bemutassa, ismertségüket és megbecsülésüket erősítse.
Fischer Iván az ünnepségen személyesen nem tudott részt venni, de elhangzott, hogy a címmel járó életjáradékot autizmussal élő gyermekek zenei képzésére ajánlotta fel.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat. Az elismeréssel járó életjáradék összege havonta a szociális vetítési alap összegének huszonháromszorosa, jelenleg 655.500 forint.
A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek, a díjat minden évben az MMA köztestület „születésnapjához", november 5-éhez kapcsolódóan adják át, emlékeztetett az MTI.







