Vincent van Gogh Virágzó gesztenyefák című mesterművét bocsátja árverésre a Sotheby’s aukciósház november 18-án New Yorkban, ahol a holland művész késői alkotása a szakértői becslések alapján akár a 180 millió dolláros (hozzávetőleg 58,6 milliárd forintos) leütési árat is meghaladhatja.
Az 1890-ben vászonra vitt kompozíción egy virágzó gesztenyefa látható, aminek előterében egy magányos férfi és három nő sétál. A kép Van Gogh élete utolsó két hónapjában született, és a művészettörténészek értékelése szerint a festő záró korszakának egyik legkifejezőbb, egyúttal legreménytelibb alkotása.
A műalkotás jelenleg Hongkongban tekinthető meg, ahol az AFP beszámolója szerint több száz fős tömeg várakozott sorban kedden, hogy hatvan esztendő elteltével ismét saját szemével láthassa a ritkaságot. A festmény egyike annak a tizenkét műalkotásnak, amelyet a néhai argentin műgyűjtő házaspár, Nelly Arrieta de Blaquier és Carlos Pedro Blaquier hagyatékából kínál eladásra a Sotheby’s a novemberi aukción. A gyűjteményben Claude Monet, Camille Pissarro és Paul Cézanne alkotásai is helyet kaptak.
Scott Niichel, a Sotheby's alelnöke úgy véli, az ecsetkezelés szinte megszállott lendülete arra utal, hogy a művésznek még rengeteg mondanivalója volt, és sietett mindezt vászonra vetni. Az alelnök rámutatott: mivel a művet Hongkongban tárták a nyilvánosság elé, komoly esély mutatkozik arra, hogy végül ázsiai gyűjtő tulajdonába kerül a festmény.
Van Gogh 1890-ben, a dél-franciaországi Saint-Rémy elmegyógyintézetéből való távozását követően megközelítőleg hetven művet készített. A Virágzó gesztenyefák is ebben az alkotói periódusban fogant, alig néhány hónappal a festő tragikus halála előtt. Van Gogh mindössze 37 esztendősen hunyt el, miután mellkason lőtte magát.
Van Gogh eddigi aukciós rekordját a Ciprusfás gyümölcsös című alkotás tartja, amely 2022-ben 117,2 millió dolláros áron cserélt gazdát egy árverésen – írta meg az MTI.







