Kristoffer Nyholmhoz, aki a Taboo című sorozatot rendezte, sőt az Oxfordi gyilkosságok egyik epizódját is, lehet bizodalmunk, ha kedveljük a skandináv krimiket. A Véráldozat című öt részes minisorozat, amely a műfaj legnézettebbjei közé tartozik ezekben a napokban, így kezdődik: a stockholmi rendőröket tizedeli valami ősember vagy őrült vagy fenevad, aki egy recés késsel levágja az áldozatok fejét, és elviszi magával.
Az újabb és újabb áldozatokat az előzőek felvett, és a telefonben lejátzott kétségbeesett segélyhívásaival csalja a helyszínre, hogy ott végezzen velük.
Ez az egyben ravasz és brutális ősvilági kegyetlenség nagyon nem illik a képbe. Nem a szokásos krimis borzongatásról van itt szó, hanem arról, hogy egy olyan társadalom mindennapjaiban és olyan közösségben, amely már annyi minden borzasztót megélt, és el tudott rendezni, mint amelyben a sorozat játszódik, szinte felfoghatatlan, hogy ilyen borzalom miképpen és honnan jöhet elő.
Persze, tudjuk a görög tragédiákból, hogy ilyenkor bizony az alapokig le kell ásni, illetve a csúcsig is el kell menni a kutatásban, hogy válaszokat kapjunk, elégtételt adjunk, és hogy véget érjen a borzalom.
A skandináv krimiket nem szoktuk megúszni alapos látlelet és társadalomkritika nélkül, de nem is akarjuk, mert annak külön élvezeti értéke van, ha a nehezen kimondható igazságokat kimondja helyettünk valaki.
A legyilkolt, megcsonkított rendőrök ügyében a fiatal középkorú Thomas (Jakob Oftebro) hasztalanul nyomoz. Nincs kapaszkodó, de gyűlnek az áldozatok. A nyomozó végül – pszichológus felesége, Lisetta T. Pagler) unszolására – alkoholista apjához, Alfredhez (Peter Andersson) fordul, aki az ital és a nőkkel szembeni szexista viselkedés miatti nyugdíjazása előtt legendás főrendőr volt. Intuíciója révén nagyon sok ügyet kibogozott.
Némi szabályszegés, illegális nyomozgatás árán Tomot is ügyesen irányba teszi, csakhogy aztán amit az egyik kezével adott, egy félreértés miatt vissza is veszi, miközben jó darabig mindenki azt hiszi, Tom elkapta a tettest.
Tom belekerül a slamasztikába, az eddig túlvédelmezett gyermeknek is végre nyomja a vállát valami, neki is van titkolnivalója, sőt egyre mélyebbre kerül, miközben a felszínen előléptetett sikeres rendőrnek látja a külvilág.
De vajon van-e még ebből a helyzetből kiút, vagy miután a felesége is kirúgta, hamarosan együtt fognak piálni az apjával egy lerobbant kulipintyóban? Így telnek majd a napjaik, miközben a lefejezős gyilkos szabadon flangál, és az erkölcsi igazság sem bír a felszínre jönni, amiért megszületnek az ilyen filmek, meg amiért megalkották az antik drámákat?
Szerencsére még hátravan néhány rész, amelyekből kiderül, hogyan hat a neoromantikus képzőművészet, jelesül Carl Larsson 1915-ben készült Télközépi áldozat című a maga korában eléggé megosztó festménye - és a szakszerű tárlatvezetés egynémely traumatizált rendőrre, és persze, hogy kinek miért van elszámolnivalója itt.
Mi az a fajta vezetői felelősség, amiről az elmúlt évtizedekben a tápláléklánc csúcsán élők megfeledkeztek, de most nagyon csúnyán visszaüt?
A filmben szereplő Télközépi áldozat című festmény és a cselekmény bizonyos fordulatai kapcsán Kristoffer Nyholm az áldozathozatal témáját általánosságban is felveti, pedig erről egyáltalán nem könnyű egy technicizált, agyonracionalizált, egyre inkább ateista, materialista társadalomban beszélni. Még ennél is rázósabb a beavatás témája, amit persze úgy is lehet mondani, hogy ennek a svéd bűnügyi kriminek a végére a részleges katarzis mellé egy felnövéstörténetet is kapunk, meg némi tűnődést a túlvédelmezett gyermekekről, akik mégiscsak a vérben edződhetnek férfivá.
Véráldozat – Blood Sacrifice – Blodsoffer -2026
Svéd bűnügyi sorozat – 5 rész – 60 perc részenként
Rendezte: Kristoffer Nyholm
9/10
