Hogyan született az 1989-es Kapolcsi Művészeti Napok, majd hogyan lett ebből Művészetek Völgye? Miért jött létre, hogyan és kik szervezték, kik voltak az első fellépők? Mi az emblematikus csiga és mi az a kapolcsozás? – egyebek mellett erről is szó lesz az idei fesztiválon.
A (h)őskorszak iránt érdeklődők egy izgalmas „völgy-idő-történelmi utazás” részesei lehetnek Márta István fesztiválalapító (és évtizedekig szervező) vezetésével, aki a 35. alkalommal megrendezett fesztivál kérésére egy olyan programsorozatot állított össze, amelyben fejet hajt azok előtt, akik valaha aktív részesei, vagy éppen alapítói, lebonyolítói és közreműködői voltak az eseményeknek - írták lapunkhoz eljuttatott közleményükben az esemény szervezői. A cél: a fesztivál korai éveinek bemutatása, mégpedig az eredeti helyszíneken különleges előadásokkal, vetítésekkel és archív fotó kiállításokkal.
A programot a 2014-ig szervező Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet archívumából „előásott” „völgytörténelmi” dokumentumokkal színesítik. A kezdeteknek helyet adó Petőfi utcai „ős-portán” lesz késői bemutatója az idén 40 esztendős „Kapolcs riadó-Támad a szél” című Márta István hanglemeznek. A régi LP-n szereplő Gőz László, Rácz Zoltán is vendégei lesznek az eseménynek. Ugyanitt, a ház pajtájában történik majd az 1991-ben rögzített Cseh Tamás „Új dalok” című lemezére való visszaemlékezés is Cseh Andrással, Bereményi Gézával és Bárth Jánossal.
Galkó Balázs emlékét növendékei idézik meg Hrabal felolvasásokkal, József Attila versekkel és a színész egykori performanszaival. Lesz „Hegedűs a háztetőn”, „Nyári Mikulás” és „Falu rossza”. Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel szintén az első fellépők között voltak, s ez alkalommal a „Volt egyszer volt egy kis zsidó” című előadásukkal szerepelnek Márta István és Szurdi Éva pajtájában .
Az idén 45 éves Mandel Quartet fellépése volt az első komolyzenei koncert katolikus templomban az akkor még I. Kapolcsi Művészeti Napoknak elnevezett fesztiválon. A historikus zenét játszó együttes most az eredeti kapolcsi koncert műsorát adja elő az eredeti felállásban, fiatal, díjnyertes muzsikusok közreműködésével.
A Fazekasműhely-Kávéház szabadtéri helyszínen lesz nyolc tematikus retróvölgy/tanúasztal beszélgetés – többek között - egykori polgármesterekkel, akkor fiatal kapolcsiakkal, mecénásokkal, művészekkel, arculat-alakítókkal, a Völgy inspirációjából született fesztiválok vezetőivel. Jelen lesznek azok a sajtó- és média „völgymunkások” is, akik az első híreket, tudósításokat írták a fesztiválról és olyan völgykötődésű emberek, akik egyedi programokat hoztak létre a fesztiválon.
Különleges kiállításokra is sor kerül – többek között - a kapolcsi kocsmában, a Malomszigeten. A Falumalom Galériában Hatvany Csaba ősi völgykreatívjait és térképeit mellett az érdeklődők láthatják Kassay Róbert és Váraljai Szandra egykori völgyfotósok (immár archív) fotóit a „XX. sz. végéről”. Ugyanitt kerül sor a IV. Márvány Gyula sakkversenyre is, az egykori kapolcsi víz- és gázvezeték szerelő és kocsmai sakkozó emlékére.





