Kultúra

Maggie Gyllenhaal és Jesse Eisenberg díjat kapnak Karlovy Varyban

A jubileumi seregszemlén 37 filmnek tartják a nemzetközi bemutatóját

Maggie Gyllenhaal amerikai színész, rendező és forgatókönyvíró és Jesse Eisenberg amerikai színész kapják az idén a fesztiválelnöki díjat a 60. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban – közölte Adéla Klingohrová, a fesztivál szóvivője a CTK hírügynökséggel hétfőn Prágában.

Maggie Gyllenhaal és Jesse Eisenberg díjat kapnak Karlovy Varyban
Maggie Gyllenhaal amerikai színész, rendező és forgatókönyvíró
Fotó: Getty Images via AFP/Jamie McCarthy

A díjat az A-kategóriás nemzetközi filmszemle nyitónapján veszik át – tette hozzá a szóvivő.

Maggie Gyllenhall, akit két alkalommal Golden Globe-díjra és egyszer Oscar-díjra jelöltek, Karlovy Varyban mutatja be a A menyasszony! című legújabb filmjét is, amely a 2021-ben bemutatott, Az elveszett lány című film folytatása.

A rendezők korábbi bejelentése szerint a nyugat-csehországi fürdővárosban július 3-án kezdődő és július 11-én záruló szemlén fesztiválelnöki díjat kap Magdy Vásáryová is, a neves szlovák színésznő és volt diplomata.

A 60. nemzetközi filmfesztivál versenyszekciójában tizenkét alkotást, köztük egy szlovák-cseh-magyar koprodukciót vetítenek.

Ez utóbbi a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Only Beautiful Things to Look At (Forrás) című dráma, mely az 1980-as évek Csehszlovákiájának egyik súlyos társadalmi problémáját, a roma asszonyok kényszersterilizációjának gyakorlatát dolgozza fel és mutatja be.

A jubileumi seregszemlén 37 filmnek tartják a nemzetközi bemutatóját.

Kapcsolódó írásaink