Az egzisztencializmus meghatározó alakja

1889. szeptember 26-án született a baden-württembergi Messkirchben. Apja a falu sekrestyése volt, Heidegger érdeklődése is korán felébredt a vallás iránt. Érettségi után jezsuita novícius lett, a Freiburgi Egyetemen katolikus teológiát és középkori keresztény filozófiát tanult, illetve Franz Brentano, a leíró pszichológia megalapítójának munkásságát vizsgálta. Heidegger az ókori görögökben, főleg a preszókratikus gondolkodók nézeteiben fedezte fel a dolgokról való mélyreható elmélkedés kezdeteit.

Platón és Arisztotelész mellett a gnosztikusok és a 19-20. század fordulójának filozófusai is hatottak rá: Soren Kierkegaard, Friedrich Nietzsche, a szellemtörténész Wilhelm Dilthey és a fenomenológia megalkotója, Edmund Husserl. Doktori értekezése Husserl munkásságára épült, élesen elhatárolódott az ember pszichológiai, szociológiai vagy antropológiai megközelítésétől. Amit később Heidegger a gondolkodásról, a szorongásról vagy a kíváncsiságról írt, mind-mind arra szolgált, hogy feltárja a Lét megértéséhez vezető utat.

1915-ben kezdett tanítani a Freiburgi Egyetemen, ahol a 13. századi ferences filozófusról, Duns Scotusról írott tanulmányával habilitált. 1923-tól a Marburgi Egyetemen tanított. Előadásairól legendák keringtek, de a publikációk elmaradtak, ami megakadályozta a szokatlan módon akadémiai körökben is tisztelettel övezett fiatal gondolkodó kinevezését. 1927 elején három hónapra visszavonult a Fekete-erdőben fekvő Todtnaubergben lévő "kunyhójába", és előadásjegyzeteit felhasználva megírta első gondolkodói korszaka befejezetlen főművét.

A Lét és Idő (Sein und Zeit) első kötete - a későbbi kiadásokban már nem szerepel utalás a folytatásra - még abban az évben megjelent, s rendkívül bonyolult, a német nyelvtől elszakíthatatlan fogalomhasználata ellenére filozófiai szenzációnak számított. Heidegger célja a lét értelmére irányuló kérdés fogalmi megválaszolása, egyben annak tisztázása, hogy az ismeretelméleti dominanciájú filozófiák térnyerésével miként léptünk be a "létfelejtés" korába. A tárgyi létezők létmódjától elhatárolt, ittlétként (dasein) értett ember olyan létező, aki létében viszonyul saját létéhez, létre való nyitottságként, vagyis valamilyen módon megérti magát saját létében, méghozzá az időre való tekintettel. Maga a lét, amelyhez az ittlét viszonyul, az egzisztencia.

Tanítványai közül sokan a 20. század meghatározó gondolkodóivá váltak, mint Hannah Arendt - akivel Heideggernek szerelmi viszonya volt -, Hans-Georg Gadamer, Hans Jonas, Karl Löwith, Herbert Marcuse. A könyv felmérhetetlen hatást gyakorolt Franciaországban Jean-Paul Sartre-ra, Maurice Merleau-Pontyra, Paul Ricoeurre, de az angolszász világban sokáig értetlenséggel vagy metsző gúnnyal fogadták.

1928-ban visszatért Freiburgba, ahol Edmund Husserl utóda lett a katedrán. A következő évben Mi a metafizika? című székfoglaló előadásában a Semmi kérdéskörét taglalta, s ugyancsak 1929-ben adta ki a Kant és a metafizika problémája című művét. Az ontológiai differencia bevezetésével ("a lét nem létező") az 1930-as évek közepétől Heidegger figyelme a létre irányult. A műalkotás eredete című művészetfilozófiai munkájában az alkotás igazságát (alétheia) a lét feltárulkozásaként azonosította. Későbbi meditációiban ugyancsak fontos szerep jutott a nyelvnek és a költészetnek. Mint írja:" a nyelv a lét háza", az emberi létezés legmagasabb rendű eseménye, a gondolkodás pedig a lét hallgatása. A legmagasabb rendű művészet ennek fényében a költészet, amelyet "a lét szószerű alapításának" nevezett. Ebben az összefüggésben Hölderlin volt számára az a költő, aki komolyan számot vetett a nyelv, a szükségképpen költői nyelv lényegével.

1933-ban, Hitler hatalomra jutása után a Freiburgi Egyetem rektorát leváltották, mert nem volt hajlandó kifüggeszteni az úgynevezett zsidóplakátot, s a tisztségben Heidegger lett az utóda. (A plakátot ő sem rakta ki, de vele engedékenyebbnek bizonyult a hatalom.) Néhány héttel később belépett a náci pártba, amelynek 1945-ig tagja maradt, de 1934-től semmilyen pártrendezvényen nem vett részt. A rektorságról is 1934-ben mondott le, állítása szerint azért, mert a hatóságok követelése ellenére sem akarta meneszteni dékánjait, s vitába keveredett a náci párt ideológusaival is. Ezután visszavonult a politikától, és a második világháború után a nácizmust már az emberiség betegségének nevezte. Az igazoló bizottság mégis a nácik követőjének minősítette, a katedrától eltiltották. Csak 1951-től adhatott elő ismét, a tanítás mellett idejét zömmel fekete-erdői "kunyhójában" töltötte írással és elmélkedéssel.

Martin Heidegger 1976. május 26-án hunyt el Freiburgban. Kívánságának megfelelően szülőhelyén, a messkirchi templom kertjében helyezték örök nyugalomra, temetésén a fia, Hermann Heidegger olvasta fel Hölderlin verseit, amelyeket még apja válogatott össze.

A 20. század intellektuális történetének gyakran feltett kérdése, hogy milyen módon és milyen mértékben volt nemzeti szocialista Martin Heidegger - a válasz sokáig legalábbis ellentmondásosnak tűnt. Évtizedeken át parázs vitákat szült a gondolkodó lehetséges antiszemitizmusa is. Ami biztos: a 2014 tavaszától nyomtatásban publikált 1931 és 1941 között vezetett, úgynevezett Fekete füzetekben számos antiszemita megjegyzés olvasható tőle. Ráadásul a 2016-ban megjelent testvére, Fritz és közte zajlott, többszáz levelet felölelő válogatásból a nyílt zsidógyűlölet mellett az is egyértelművé vált, hogy az 1930-as évek elején kifejezetten szimpatizált Hitlerrel; 1931 végén karácsonyi ajándékként a Mein Kampf egy példányát küldte el bátyjának.