Francia sztárokkal készített filmet Aszgar Farhadi

Az Histoires paralleles (Párhuzamos történetek) című dráma az iráni rendező második francia nyelvű filmje a 2013-ban szintén a cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott A múlt című filmje után, amely Aszgar Farhadi első külföldi alkotása volt.

A Párhuzamos történetek főhőse egy zsémbes írónő, Sylvie, akit Isabelle Huppert alakít. A magányos nő készülő regényét a párizsi lakásával szemben található épületben dolgozó három ember elképzelt viszonyrendszere ihleti, amelybe Sylvie valójában a saját szüleinek kapcsolatát vetíti bele.

Nita (Virginie Efira), Pierre (Vincent Cassel) és Christophe (Pierre Niney) állatokról szóló dokumentumfilmekhez készít hanghatásokat. Sylvie egy távcsővel figyeli őket, és egy olyan szerelmi háromszöget lát bele a kapcsolataikba, amely messze áll a valóságtól.

A néző a három ember közötti tényleges viszonyokat egy fiatalember, Adam (Adam Bessa) segítségével fedezi fel, akit segít Sylvie-nek, rendet tenni a lakásában egy költözés előtt. Adam megjelenése ütközteti egymással a fikciót és a valóságot, ami beláthatatlan következményekkel járó láncreakciót indít el a szereplők életében.

Virgine Efira belga színésznő - aki egyszerre alakítja a filmbeli valóságban Nitát, a Pierre-rel együtt élő bizonytalan szőke hangmérnököt, és annak fiktív mását Sylvie regényében, egy magabiztos barna hajú nőt, Annát, aki Christophe-fal él együtt - úgy véli, hogy az iráni rendező „kíváló színészvezetésének” köszönhetően tudta megformálni a két teljesen különböző nőt.

„Nagyon precíz rendező, nála nincs helye semmilyen improvizálásnak” - mondta Cannes-ban egy kerekasztal-beszélgetésen a színésznő Aszgar Farhadi kapcsán, aki a Nader és Simin - Egy elválás története című iráni filmdrámával 2012-ben elnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

„Jól érezhető, hogy ez a filmje kicsit tisztelgés is a mozi előtt” - hangsúlyozta a színésznő Isabelle Huppert és Catherine Deneuve közös jelentére utalva. Utóbbi Sylvie szerkesztőjét játssza, és nyíltan bírálja az írónő idejemúlt esztétikáját. „Ha csak ezt a jelenetet vesszük, ez a film magáról a filmkészítésről szól, és gyönyörű ezt a két arcot egyszerre látni a vásznon” - tette hozzá Virginie Efira, aki több neves külföldi rendezővel is dolgozott már.

A színésznő szerint „a nagy filmrendezők kulturálisan mindig kötődnek a francia filmművészet történetéhez”.

„A jelentős rendezők általában szabadon szeretnék kifejezni magukat. És Franciaországban még meg lehet ezt tenni, és ez nagy örömmel tölt el” - mondta a színésznő.

A hivatalos program másik versenyfilmje csütörtök este az Ida című filmjével 2015-ben Oscar-díjat nyert lengyel Pawel Pawlikowski újabb fekete-fehér alkotása, a Fatherland volt, amely Thoman Mannak a második világháború utáni első németországi látogatásáról szól.

A nagy német író 1933-ban, Hitler hatalomra kerülésekor emigrált, és csak 16 évvel később, 1949-ben látogatott haza, az akkor már a Kelet és a Nyugat között kettészakadt Németországba, ahol választásra kényszerült a táborok között. A nyolcvan percbe sűrített történet egyszerre világít rá Németország nácitalanítási folyamatára, és Thomas Mann (Hanns Zischler) kétségeire, akit a Sandra Hüller által alakított lánya, Erika kísér el Frankfurtba, majd onnan Weimarba.

„Még ma is vannak olyan emberek Németországban, akik haragszanak Thomas Mannra, amiért elmenekült, és olyanok is, akik úgy gondolják, hogy igazi antifasiszta volt” - mondta Sandra Hüller egy sajtóbeszélgetésen Cannes-ban.

Az 1929-es irodalmi Nobel-díjas író hazatérésén keresztül a film egy olyan német társadalmat mutat be, amely 1949-ben tele volt kimondatlan dolgokkal a náci időszakkal és a második világháborúval kapcsolatban.