A Gyanús Alakok Társaságának tagjait a hit és az ima kötötte össze

Frassati jómódú torinói családból származott, apja újságíró, a La Stampa olasz napilap alapítója, befolyásos politikus, agnosztikus, anyja pedig festőművész, formális vallásgyakorló volt, Pier Giorgio tőle kapta meg a katolicizmus alapjait. Tanulmányait a Massimo d'Azeglio állami iskolában, majd a jezsuita Szociális Intézetben végezte, ahol 1918-ban érettségizett.

A jezsuita lelkiséggel és a szaléziakkal való kapcsolata arra irányította, hogy minden nap áldozzon. Beszerezte a Bibliát és teljesen Jézus szavaira bízta magát. Úgy döntött, hogy közvetlen kapcsolatba lép a rászorulókkal. Tizenhét évesen csatlakozott a Páli Szent Vince Társasághoz, és szabadideje nagy részében a betegeket és rászorulókat látogatta, gondozta az árvákat, és segítséget nyújtott az első világháborúból visszatérő katonáknak.

1918-ban beiratkozott a Királyi Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára, bányászatra szakosodott, hogy jobban szolgálhassa Krisztust a bányászok között, akik a legszerényebb és legkevésbé képzett munkások voltak. 1919-ben csatlakozott az Olasz Katolikus Egyetemi Szövetséghez (FUCI), később a Katolikus Akció nevű szervezethez is.

Meggyőződése volt, hogy a katolikusoknak részt kell venniük a közéletben, felvállalva az emberek és a társadalom szükségleteit. Erős ellenérzései voltak az akkoriban kibontakozó fasizmussal szemben. 1920-ban belépett az Olasz Néppártba, amelyet hasznos eszköznek tartott egy igazságosabb társadalom megvalósításához, a háborút követő időszak tapasztalatai ugyanis rávilágítottak, hogy a társadalomnak szociális reformokra van szüksége. Ebben az időszakban apját németországi nagykövetté nevezték ki. Berlinben Frassati felkereste a szegénynegyedeket, és kapcsolatba került a fiatal német katolikus diákok és munkások köreivel.

Sziénai Szent Katalin írásai és Savonarola beszédei arra késztették, hogy 1922-ben belépjen a domonkos harmadrendbe, Savonarola után a Girolamo (Jeromos) nevet választotta magának. Napjait a rászorulóknak, a tanulásnak és a barátainak szentelte. Szent Domonkos buzgó tanítványaként minden nap elmondta a rózsafüzért. Mindig gyalog járt, mert a villamosra szánt pénzt elajándékozta, gyógyszert vett a betegeknek, és még a ruháit is felajánlotta azoknak, akiknek nem volt elég. Gondolt a pappá szentelésre is, de úgy döntött, hogy hivatását a világi életben teljesíti be, mert így szociális tevékenységét személyesen, testközelből végezhette.

Szívesen sportolt, szenvedélyes hegymászó volt. Barátaival gyakran tréfálkoztak és megalapították a szokatlan nevű Gyanús Alakok Társaságát, amelynek tagjait a hit és az ima kötötte össze. A csoportnak nem voltak szabályai, sem összejövetelei, viszont gyakran szerveztek jókedvű kirándulásokat a hegyekbe. Frassatit érdekelték a művészetek is, színházba, operába, múzeumokba járt, szerette a festészetet és a zenét is. Bár korának modern életét élte, megőrizte emberségét és hitét, amely összefonódott személyes és társadalmi életével.

A diplomája megszerzése előtt kapta el a járványos gyermekbénulást, valószínűleg az általa ápolt betegektől. Ennek következtében pár nap múlva, 1925. július 4-én, mindössze 24 évesen Torinóban meghalt. A pollonei családi kriptában helyezték örök nyugalomra. Temetésén szülei meglepődtek az ismeretlen gyászolók hatalmas tömegén, mivel nem tudtak a szegények és rászorulók körében végzett jótékonykodásáról.

Boldoggá avatási folyamata 1932-ben kezdődött el. Antonio Cojazzi atya - Pier Giorgio tanítója és barátja - kulcsszerepet játszott Frassati megismertetésében és boldoggá avatási ügyének előmozdításában. 1928-ban Új ifjúság címmel megírta és kiadta életrajzát, amely óriási sikert aratott és széles körben elterjedt, 1936-ban magyarul is megjelent. A boldoggá avatás azonban több évtizedig szünetelt, míg 1977-ben sikerült újraindítani a folyamatot. 1989-ben II. János Pál pápa meglátogatta Frassati eredeti sírját. Ezt követően testét a családi kriptából átszállították a torinói Keresztelő Szent János dómba és újratemették. II. János Pál pápa 1990. május 20-án több ezer ember jelenlétében boldoggá avatta Frassatit, akit a "nyolc boldogság emberének", "Krisztus atlétájának" nevezett. Emléknapjának halálának napját, július 4-ét jelölték ki.

Miután a Vatikán két csodát is elismert, amelyeket az ő közbenjárásának tulajdonítanak, száz évvel halála után, 2025. szeptember 7-én XIV. Leó pápa szentté avatta a 15 évesen elhunyt Carlo Acutisszal, "Isten influenszerével" együtt.

Alberto De Agostini atya, szalézi misszionárius és a Patagónia felfedezője 1935-ben Frassatiról nevezett el egy 2719 méter magas csúcsot a Fitz Roy-hegycsoportban Argentína és Chile között, boldoggá avatása után pedig az Olasz Alpinista Klub Frassati-ösvények néven 22 túraútvonalat hozott létre, amelyből Olaszország minden régiójában található egy.

Frassati leghíresebb fotójára, amin utolsó hegymászása közben látható, a "Verso l’alto" (A magasság felé) szavakat írta, ez a mottó foglalja össze egész életének vágyát, a törekvést az élet forrása, azaz Isten felé.