Illírek és kelták Orfűn

Magyarországon szinte alig van olyan hely, ahol ne találnánk tárgyi emlékeket arról, hogy ott már évezredekkel korábban éltek emberek. Minden természeti adottság megvolt ezen a helyen ehhez, az élelmet és védelmet adó hegyek, a növénytermő völgyek, a bővizű patakok.

Orfű környékén a legelső azonosítható népcsoport az illíreké volt. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen Illíria, ez a hatalmas déli terület, a későbbi római tartomány magába foglalta a mai Szlovénia, Horvátország, Bosznia, Montenegró, Koszovó és Észak-Albánia területét. Illíria lakói sok népcsoportból álltak össze. Nevüket, az illírt egyik törzsüktől kapták. Később e név alatt említették a rokonaikat is: a japodokat, a liburnokat – a rómaiak szerint közülük kerültek ki a legjobb tengerészek. De ugyanígy illíreknek számítottak a dalmaták, a dardanusok és a taulantiusok. Illíria területén is éltek illír nyelvű népek, Dél-Itáliában japigoknak és enotrusoknak nevezték őket.

De hogy közelebb kerüljünk Orfűhöz, büszkén megnevezhetjük a kárpát-medencei illíreket, akik később pannonként és azalként kerültek a történelembe. Az illírek a Kr.e. 4. században építették fel első önálló királyságukat a mai Albánia területén. A rómaiak nem véletlenül tartották őket kiváló hajósoknak, a Kr.e. 260-ban a tengerészet egy sajátos módjának, a kalózkodásnak egyik kitűnősége, Pleuratus szerezte meg az illír királyság trónját. A Kr.e. 2. században a kalóz király fia, bizonyos Agron még ellen tudott állni a római hódítóknak, végül Kr.e. 168-ban Róma bekebelezte és Illíria néven tartományává tette. A terület szó szerint aranyat ért, gazdag aranybányákkal rendelkezett, kikötőiből indultak a világ minden része felé fontos útjaik. Az illírek több évszázadon keresztül újra és újra fellázadtak a római uralom ellen, ám minden felkelésük elbukott. Az utolsó szabadságharcukat Julius Caesar verte le, majd Octavianus az illírek tengerész népeit lemészároltatta. A Kr.u. 1. században a tartományt átszervezték, nevét elvették, Dalmatiának nevezték el. A római birodalom kettészakadása után a Nyugat-Római Birodalomhoz került, alig száz évvel később azonban már bizánci császárok uralkodtak rajtuk.

Érdekes kanyart írnak le néha a történelmi utak: több ezer év eltelte után Napóleon francia császár önálló állammá alakította, méghozzá Illyria néven az ókori terület nagy részét, ami 1815-ben királyság lett Ausztria fennhatósága alatt. 1822-ben innen vették el Horvátországot és Fiumét, melyeket a Magyar Királyság fennhatósága alá raktak vissza. Kevesen tudják, hogy 1849-ben Ferenc József nem csak a magyarok szabadságharcát verte le, hanem megszüntette a maradék Illír Királyságot is.

Délről tehát igen előkelőnek mondható, gazdag történelmű népek fiai érkeztek Orfűre. Velük nagyjából egy időben azonban másfelől is jöttek egy nem kevésbé neves nép tagjai, a kelták. A bronz és a vaskorban szinte egész Európa területén elterjedt ez a brit szigetekről származó népcsoport. Jellemzően Európa déli részén a mai Spanyolország és Franciaország, keleten pedig a mai Magyarország területén éltek nagy számban. A kelta kézműipar számtalan korszerű eszközt állított elő, melyekkel egész Európában kereskedtek. A kelta fegyvereket, ékszereket és az általuk kitermelt sót két nagy kereskedelmi útvonalon forgalmazták. Az egyik a mai Angliától Olaszországig vezetett, a másik ága Magyarországtól a Skandináv-félszigetig tartott. Rengeteg tárgyi emlék tanúskodik a kelták életéről, hogy csak néhány Magyarországon feltárt bronzöntőműhelyt említsünk: Sajógömör, Bodrogkeresztúr, Füzesabony, Dunaföldvár és Tamásfalva.

A kelta nép sokféle törzsből állt. Az alpesi és a dunai kelták törzsei közül sorolunk néhányat: helvet, bój, karn, taurisk és a mieink, a pannonok. Kevéssé ismert, hogy későbbi római tartomány, Pannónia róluk, a pannon kelta törzsről kapta a nevét. A rómaiak megjelenése négy évszázados háborúskodás kezdetét jelentette. A kelták jól bejáratott kereskedelmi útvonalát, a borostyánutat szerezték meg végül is hosszú és véres harcban a hódítók, akiket csak a hunok tudtak kisöpörni innen. A kevés megmaradt kelta beolvadt a hunok népébe.

Pannónia déli határvonala a Balaton volt, ahol a kelta őslakosság egy percig nem fogadta el a hódítókat. Innen nyilván sokan délre húzódtak vissza, bár a Mecseken és mellette nagy forgalmú római utak futottak. Orfű mellett egy ilyen utat őrző római őrtorony nyomaira bukkantak. Mikor a rómaiak eltűntek innen, következett a népvándorlás, a hunokkal, germánokkal, avarokkal és szlávokkal. A gazdag vidéken természetesen, amikor eljött az ideje, otthont találtak a honfoglaló magyarok is.