Kultúra
Egy oroszlán hozott pénzt a vadmacskáknak

Izgalmas árverést tartottak New Yorkban - írja a Szabad magyar Szó. Mint olvasható, A „Pihenő fiatal oroszlán” című alkotás értékét a Sotheby’s aukciósház 13 és 20 millió dollár közé tette. A mű az idei első nagy „Régi mesterek” árverésének legkiemelkedőbb darabja volt, amelyen a 13. század végétől a 19. század elejéig készült európai alkotásokat kínáltak eladásra.
Különlegességét az is növelte, hogy ez az egyetlen olyan Rembrandt-rajz, amely állatot ábrázol és még magántulajdonban volt. Az aukcióra az amerikai üzletember és filantróp, Thomas Kaplan bocsátotta, aki úgy döntött, a teljes bevételt jótékonysági célra fordítja – ez rendkívül ritka gesztus a műkereskedelem világában.
A Pantera nevű szervezet - amely a teljes bevételt megkapja - a vadmacskafélék és élőhelyeik védelméért dolgozik. A társaság adatai szerint az oroszlánok száma az elmúlt száz évben kilencven százalékkal csökkent, azaz a korábbi 200 ezerről mindössze húszezerre esett vissza. Emellett a vadmacskafajok több mint negyven százaléka ma már a kihalás szélén áll - teszi hozzá a lap.
