Kultúra
A lovak közt megtaláltam a helyem
Interjú Richter Angelinával, aki Arany Bohóc díjat vehetett át a világ legrangosabb cirkuszfesztiválján
Richter Angelinával a megtalált nyugalomról, a kemény munkáról, lovakról, bizalomról és a Richter-család sikerének a titkáról beszélgettünk. Édesapja, a szintén Arany Bohóc-díjas Richter Flórián a háttérből kapcsolódott be, és a Magyar Posta produkcióról beszélt.
– Számított erre a megtisztelő elismerésre?
– Nem, egyáltalán nem. Nekem csak az volt a lényeg, hogy jól menjen le a produkcióm. Nagyon váratlan volt. Nyilván legvadabb álmomban gondoltam rá, hogy nagyon örülnék neki, ha megkapnám, de nem erre koncentráltam.
– A díjat Stefánia nagyhercegnő és Albert nagyherceg adta át. Mondtak valami emlékezeteset?
– Nagyon gratuláltak, és közelről is megtapsolták a produkciót.
– 2008-ban az ön édesapja, Richter Flórián nyerte az első magyar Arany Bohóc-díjat. Ez volt az első lovas szám a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál történetében amely Arany Bohóc-díjas lett. Egy lovas produkciót ezek szerint nehezebben ismernek el, mint egy artista-számot?
– Nem tudom, szerintem csak az számít, hogy az ember mit tesz le az asztalra. Nyilván sokkal nehezebb lovakkal együtt működni, mint „csak” emberekkel.
– Gondolom a lovakkal kapcsolatos logisztika sem egyszerű, és az állatok mellől sosem lehet szabadságra menni.
– Pontosan, és kitartónak kell lenni akkor is, amikor nem olyan jól mennek a dolgok. Nem szabad feladni, és meg kell érteni a lovat is. Az ő szemszögéből is kel nézni a dolgokat. Van, amikor ő is fáradt, és akkor úgy kell gyakorolni, vagy nem gyakorlunk olyankor. Nagyon fontos szempont, hogy a ló hogy érzi magát.
– Ön többféle zsánert is kipróbált, mint általában a cirkuszi emberek szokták, például lábzsonglőr száma is volt egy elefánttal. Mi az, ami miatt végül a lovakat választotta?
– Igen, sok mindent kipróbáltam, de egyiket sem éreztem igazán a magaménak. Számomra a lovak volt a szerelem már gyerekkorom óta. Mindig voltak lovak a családban, és velük mindig jól éreztem magam. Úgy éreztem, a lovak megnyugvást adtak, közük megtaláltam a helyem, és ez az érzést követtem a munkában.
– Magyarországon az ön és a családtagjai kapták eddig az összes Arany Bohóc-díjat, és azt olvastam, hogy ennek az egyik oka, hogy az önök lovasprodukciói egyedülállóak. Mi az, amiben mások, mint a többiek?
– Nagyon kitartóak vagyunk. Mindegyik előadásunk egyedülálló, és ha van is hasonlóság, azt is máshogy csináljuk. Nehezebb mutatványokat mutatunk be.
– Egy lóval sem könnyű a kapcsolattartás, mert egy hatalmas állat, és mindent lereagál, ami körülötte (akár nagyon messze) történik, de milyen lehet húsz-huszonegy lóval dolgozni közönség előtt zajban-fényben?
– Jelenleg huszonegy lóval dolgozunk, és harminc lovunk van. Nagyon fontos velük kialakítani a megfelelő kapcsolatot. Van munkakapcsolatunk, amikor partnerek vagyunk, együtt dolgozunk, és van egy baráti kapcsolatunk, például amikor terepen lovagolunk. Ők tisztában vannak azzal, hogy mikor nem játszunk, és mikor játszunk. Ők is olyanok, mint a gyerekek.
– De gondolom, szeretnek dolgozni, mivel évezredeken át dolgoztak.
– Igen, igénylik is a munkát.
– Ugyanakkor – ahogy a lovasoktatók mondani szokták – a ló menekülő állat, ha veszélyt érez, nem biztos, hogy érdekli, ki ül a hátán.
– Ezért kell kialakítani velük egy bizalmi kapcsolatot, hogy az ilyen helyzeteket kezelni tudjuk. Ha a ló bízik az emberben, akkor figyeli, hogy reagál, és ő is úgy fog reagálni. Ha a lovas bepánikol, akkor a ló is. Ha pedig az ember nyugodt, akkor a ló is az.
– Hány évig munkaképes egy cirkuszi ló? És mi történik vele, ha nyugdíjba megy?
– Lótól függ, de átlagban tíz-tizenkét évig. Nálunk, ha egy ló eléri a 15-16 éves kort, akkor nyugdíjazzuk. Általában itthon maradnak a téli szállásunkon, és egy nagy karámban élnek. Nagyon fontos, hogy nem csak azok az idők számítanak, amikor dolgoznak a lovak, hanem az az idő is, ami utána van. Én nagyon hálás vagyok minden lónak, aki végigdolgozta az életét, és utána próbálom nekik megadni a legjobbat a nyugdíjas éveikben.
– A lónak önmagában nem ismeretlen, hogy nagy utakat tegyen meg, de vajon, hogy utaznak a Richter Flórián Cirkusz lovai?
– Speciális lószállító járműveken, amelyek be vannak kamerázva, és étellel, vízzel el vannak látva. Nem haszonállatként élnek. Nagyon szeretem őket, olyanok, mintha a gyerekeim lennének, igyekszem a legjobbat adni nekik.
– A Puszta-ötösről vagy Koch-ötösről Magyarországon mindenki hallott, de mi a Magyar Posta?
– Itt van velem édesapám, Richter Flórián is, erre a kérdésre inkább válaszoljon ő.
– Richter Flórián: – A Puszta-ötös történelmi előzménye, hogy a postás fiúk egyik postaállomásról a másikra vitték a lovakat azokban az időkben, amikor még postakocsikkal utaztak az emberek.
Külföldön Magyar Posta vagy Posta címen szokták bemutatni ezt a fajta lovas számot, és mindenfelé külföldön ismerik a cirkuszokban. De Magyarországon ebben a formában nem volt ismert. Az Alföldön már a XIX század közepétől mutattak be ehhez hasonló lovas számokat, de a Magyar Postát Magyarországon mi kezdtük csinálni.
Ez a zsáner tőlünk, magyaroktól származik, és mi mutatjuk be a legjobban. Ezt a produkciót 8-10 lóval szokták bemutatni, de mi most feltornáztuk Angelinával 21 lóra. És a 21 ló még akadályugrást is mutat be.
– Ennek a produkciónak van valamilyen mondanivalója, például az állat és az ember kapcsolatáról?
– Mióta megy a Magyar Posta, és mikorra várhatunk újabb előadást?
– Szerintem bemutatja azt, amit be kell mutatni, hogy együttműködés, gondoskodás nélkül nem lehet együtt dolgozni és a bizalom felépítése milyen fontos egy állattal. Szerintem ez a produkció mindenkinek egy nagy példa, hogy hogyan lehet együttműködni állatokkal.
– Mióta megy a Magyar Posta, és mikorra várhatunk újabb előadást?
– Nyolc éve adjuk elő a Magyar Postát. Még nincs újabb nagy cél. Artistaként ezzel a produkcióval már elértem a célomat. Már nem szeretném folytatni, mert nagyon megterhelő. Szeretnék most pihenni, és más területen kipróbálni magam.
