Agatha Christie vekkereivel ébresztenek minket

Azt nem tudjuk, hogy a mai huszonévesek néznek-e netflixet, vagy inkább mással töltik az estéiket, de az tény (elmondták), hogy Chris Chibnal forgatókönyvíró és Chris Sweeney rendező egyik célja az volt a minisorozattal, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltsék Agatha Christie művei iránt, és úgy gondolták, egy ilyen dinamikus, a szabályokat sorozatosan megszegő, de éleseszű és strapabíró főhősnő, különösen Mia MecKenna-Bruce megformálásában, megnyerheti a Z-generációt.

Tény, hogy a Poirot és a Miss Marple tévésorozatok inkább a megfáradt felnőtteket kényeztetik, hiszen mihelyt megjelenik bármelyikük a képernyőn, tudjuk, hogy hátradőlhetünk, nem nekünk kell megmentenünk a világot, bármi történt is, a két pszeudo-nagyszülő majd intézkedik, mi pedig páholyból nézhetjük, ahogy nyílnak az angol rózsák a kisvárosi kertekben, isszák az angolok a teájukat, és közben szaporán dőlnek a csontvázak az ódon szekrényekből.

A Hét számlap című minisorozat azonban nem a belső gyermeket szólítja elő a nézőből, vagy a főhősből, hanem mindkettejükből úgymond a belső felnőttet, az éber, tettre kész lényünket, aki mindig képben van, vagy képben lesz, mert tudni akarja az igazságot, akkor is, ha nagyon fog fájni. Azt is mondhatjuk, hogy Lady Eileen felnövéstörténetének vagyunk tanúi, de nem csak a Z-generáció, hanem mi is meg vagyunk szólítva, nekünk is szól az a hét vagy nyolc vekker, hogy ébredjünk fel, mert világhelyzet van.

A Hét számlap rejtélye című regény először 1929-ben jelent meg Londonban, magyarul pedig 1995-ben jelent meg először Kada Júlia fordításában. Akik olvasták a regényt, kifogásolhatják, hogy az adaptáció számos ponton eltér az eredeti Agatha Christie-fordulatoktól, de ezt más adaptációkról is el lehet mondani.

Jó kérdés, hogy hol lehet a határa annak, hogy egy regényadaptáción keresztül mondják el az alkotók a nézőknek szánt gondolataikat, és hogy dekonstruálják a jó értelemben vett és a nézők által megszeretett Agatha Christie-klisséket, és mire lehet azt mondani, jobb lenne, ha saját sztorival dolgoznának, ha ilyen mértékben mondani akarnak valamit. Különösen Kenneth Branagh-adaptációi után ezekre a kérdésekre nincs helyes és mindenki számára kielégítő válasz.

De éppen eléggé szépen fotografált, átgondolt, remek alakításokban gazdag adaptációt látunk ahhoz, hogy így is érdekeljen minket a történet, a látvány, az atmoszféra, és persze a mondanivaló.

Az események nagyjából 1920 és 1925 között játszódnak. Vagyis az első világháború után, amelyet becsülettel végigszolgáltak a fiatal angol nemesek is. A társaság tagjai haza is jöttek a háborúból mind, csak egy valaki nem: Eileen 18 éves bátyja. Eileen és Gerryt a közös veszteség hozta össze, és a külügy bálján, amelyet Eileenék egyre romosabb kastélyában rendeztek meg, a fiatalok már nagyon közel jutottak az eljegyzéshez, csak éppen Gerryt másnap holtan találták.

Eileen nem hiszi el, hogy a fiú öngyilkos lett, és a nyomába ered a rejtélynek, hogy mi is az a ’Hét számlap’, ami miatt a szerelmének meg kellett halnia. A szálak – egy újabb világháború árnyékában – roppantul messzire, veszedelmes bugyrokba vezetnek.

Gerry halála a vérfürdőnek csak a nyitánya volt, és Eileennek, aki még csak most lett kislányból nagylány, nagyon-nagyon fel kell nőnie, sokkal inkább, mint szeretné. De a sötét oldalnak is megvan a maga igazsága, amit zengzetes és fájó, sok igazságot tartalmazó mondatokban meg is fogalmaz, és Eileennek mindezek tükrében kell arra az oldalra állnia, ahová a szíve és az esze húzza.

Chris Sweeney egy interjúban a minisorozat kapcsán elmondta, sikerült megvalósítania az álomszereposztását. Azokat a színészeket kérte fel, akik a forgatókönyv első olvasásakor megjelentek a képzeletében.

A fiatalok megszólítása mellett az is céljuk volt a forgatókönyíróval, hogy kiemeljék Agatha Christie szellemességét, egyedi humorát. Chris Sweeney ezért választott olyan színészeket, mint például Helena Bonham Carter (Lady Caterham) és Martin Freeman (Battle felügyelő), és mellettük/ velük szemben pedig ott vannak a fiatalok, többek közt Mia McKenna-Bruce, Corey Milchreest, Elle-Ree Smith.

Sweeney rendezésében a színészek nagyszerűen egyensúlyoznak a drámaiság és a komikum között, és még ehhez jön hozzá az arisztokratalány és a nyomozó bensőséges, összekacsintós kettőse.

Tény, hogy sok szellemes fordulat elhangzik a párbeszédekben, azonban egy Közép-Európai ember ezek nagy részén – többek közt történelmi okokból - valószínűleg akkor sem nagyon tud nevetni, ha érti és értékeli a poént. De ez nem csak, hogy nem szokta eltántorítani a hazai nézőket, hanem ezt mi így szeretjük.

Hét számlap – Seven dials – 2026

Angol minisorozat – 60’ részenként

Rendezte: Chris Sweeney

7/10