Kultúra
Ismét sztrájkolnak a párizsi Louvre dolgozói
Zárva maradt a világ legnagyobb múzeuma

A szociális konfliktus december 15-én kezdődött a Louvre-ban, ahol a CGT, a CFDT és a Sud szakszervezetek felhívására a dolgozók határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a „romló munkakörülményeik” és az „elégtelen források” miatt.
A múzeum aznap nem nyitott ki, s azóta a tiltakozó mozgalom, amely a Louvre történetének egyik legfontosabb megmozdulása, többször is arra kényszerítette a vezetőséget, hogy csak részben nyissa meg a Louvre tereit a látogatók előtt. A részleges megnyitás a „remekművek útvonalára” korlátozódott, beleértve a Mona Lisát és a Milói Vénuszt is.
A munkabeszüntetés év végi felfüggesztése után a sztrájkmozgalom január 5-én folytatódott, egyszerre a francia kulturális minisztériummal folytatott tárgyalásokkal, amelyeknek legfőbb témája a béremelés, ami a dolgozók elégedetlenségének alapvető oka.
A múlt héten tartott megbeszélések ellenére hétfőn az alkalmazottak újból sztrájkba kezdtek, mivel a munkakörülmények kérdésében sem történt kielégítő előrelépés – ez utóbbi a Louvre vezetőségének hatáskörébe tartozik – állították a szakszervezetek.
„Kedves látogatók, a Louvre Múzeum a mai napon kivételesen zárva tart egy szociális mozgalom miatt” – közölte a múzeum a honlapján közzétett üzenetben.
„Probléma van a szociális párbeszéddel, és nagy a bizalmatlanság a vezetőséggel szemben” – mondta Valérie Baud, CFDT szakszervezeti küldött az AFP hírügynökségnek.
A szakszervezetek, amelyek azt is kérik, hogy szerdától ne emeljék a belépőjegy árát a nem EU-s állampolgárok számára, délelőtt a Louvre elnökével, Laurence des Cars-szal tárgyaltak az AFP értesülése szerint.
A dolgozók a létszámhiány ellen is tiltakoznak, elsősorban a termek felügyeletét illetően, és elítélik az épület fokozatos romlását, amelyre a francia koronaékszerek látványos októberi elrablása világított rá.
Október 19-én, fényes nappal maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert – közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit – vitték el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró. Bár a feltételezett betörőket őrizetbe vette a rendőrség, a műkincseket azóta sem találták meg.
