Anyasebet gyógyító özönvizes antiutópia

A koreai filmek gyakran többféle közönséget vonzanak: az akciófilmek kedvelői is jól járnak, és azok sem panaszkodhatnak, akik a szellemi tartalmakra és a művészfilmekre fogékonyak. Vagyis a ’ műfaji keveredés’ a koreai filmekben megszokottnak mondható. De persze nem mindegy, melyik tartalom milyen arányban tölti ki a filmet.

A nagy árvíz ugyan katasztrófafilmnek indul, de hamar disztópikus sci-fivé változik, megjelenik benne az anya-és apasebet gyógyító önismeret-pszichológia, miközben utat tör magának a történet a bibliai özönvízről szóló mítoszokhoz éppúgy, mint az évszakokhoz, az állandó megújuláshoz kötődő mítoszhoz, amelyet gyakran a gyermeket karjában tartó madonna képével ábrázolnak, ami viszont már a karácsony, Jézus, a világot megváltó, és majdan új életre keltő kisded születésének a mítosza.

Pedig a történet maga nagyon szikár. Egy sok emeletes ház lakói menekülnek a tengerár elől. An-Na (Kim Da-mi) is menekül hat éves kisfiával, Ja-innal (Won Eun-sung). Közben kiderül, hogy An-Na kutató, aki már tudja, hogy az emberek, akiket látnak menekülni, a tengerbe esni, egytől egyig meghalnak, és a Földet androidokkal népesítik majd be.

Az androidok érzelemmintáit, amik az emberkhez hasonlóvá teszik őket, An-Na és társai kutatásai alapján modellezik, és utána beültetik az „ új emberiség” testébe. Ehhez kell a kisfiú, aki valójában talán nem is ember, nem is An-Na kisfia, hanem csak egy kutatási eszköz. Azonban mégis olyan mély a kötődés köztük, hogy a nő nem akarja átadni a kisfiút az akciót bonyolító fegyvereseknek.

Vagy minden másképp van? Kicsit másképp vagy nagyon másképp?

A történet játszani kezd velünk és a szereplőkkel. Megjelenik egy férfi (Park Hae-soo), aki azért jött, hogy szétválassza a kisfiától, és elvigye An-Nát, akinek, mint kutatónak az életére még szükség van. De ahogy hullámzanak tovább, és néha visszatérő köröket írnak le az események, a férfi szerepe más lesz, a nő egyszer csak azt mondja neki: Mi már sokszor találkoztunk. (És ez nagyon összevág azzal, hogy a nő pólóján folyton egyre nagyobb számsorokat látunk, vagyis ez már a sokadik ilyen menekülés.) A férfi elgondolkozik, aztán elkezd jobban bánni a nővel és a gyermekkel.

Más tekintetben is szélesedik a mese, hiszen rengeteg nő, gyermek és férfi története ez. A tengerár egyben a történelem, a folyamatosan kicsit máshogy ismétlődő emberi történetek árja, generációról, generációra, évszázadról, évszázadra, és évezredeken át, azóta, amióta csak létezünk.

Meg kell menekülni, nem elhagyni, nem becsapni a gyermeket, de sikerül-e, és milyen nyomokat hagynak bennünk az elszenvedett traumák, és milyen érzés, amikor mégis megtalál és megment minket az anyukánk, akkor is, ha elkóboroltunk, akkor is, ha a tengerbe zuhanunk, és akkor is, ha könnyebb lenne, hogy elengedje a kezünket.

Míg nézzük a filmet, a menekülést, a küzdelmet a tengerárral, a lelkiismerettel, a lelki és fizikai teljesítő képességgel, és azokkal, akik talpig fegyverben, oltóanyagokkal felszerelkezve már lemondtak az emberek életéről, meg azokkal, akik a bajban is egymás mellett maradnak a lassan víz alámerülő lakásokban, a szikár, mindig kicsit másképp ismétlődő képsorok mellé mesélődnek az ősrégi évezredes mítoszok, és akarva-akaratlanul odameséljük a saját történetünket is.

Az ilyen meséket a régiségben úgy mondták el, hogy a bajba kerülés és a megmenekülés közé feszítették ki a hősök kalandjait, és addig járatták őket, addig küldték őket újabb és újabb kalandokra, míg meg nem találták a kiutat a nagy bajukból. Úgy tűnik, Kim Byung-woo is ilyenféle meséken nőhetett fel, habár nagy tömeges happyendre ne nagyon számítsunk.

Az özönvízhez és a meneküléshez kapcsolódó képsorok monumentálisak, lenyűgözőek, ezt még azok is elismerik, akik mást vártak - az előzetes alapján is - ettől a filmtől.

Nagy kár, hogy a csatorna nem jelölte valamilyen egyértelmű módon, hogy ki ennek a filmnek a célközönsége. Így történhetett, hogy akik valamilyen hátradőlős, "ki hogy hal meg" katasztrófafilmben reménykedtek, nagyot csalódtak, mert viszonylag hamar drámára vált a történet, akik pedig nagyon szívesen megnéztek volna egy nem grincses, nem lövöldözős, nem ragacsos, azonban az ünnephez és a mítoszokhoz kapcsolódó mai művészfilmet, amin nem baj, ha néha gondolkozni is kell, nem feltétlenül gyanakodtak arra, hogy pont ez lesz az a film, amire vágynak.

Persze, aki látott már koreai filmeket, és eszébe jut, hogy még sosem csalódott bennük, előbb-utóbb csak megpróbálkozik A nagy árvízzel is, és azon sem csodálkoznánk, ha Kim Byung-woo és alkotótársai újabb díjakat vihetnének haza a filmfesztiválokról A nagy árvízért.

A nagy árvíz – The Great Flood – Daehongsu – 2025

Koreai sci-fi dráma - 108’

Rendezte:Kim Byung-woo

9/10