Kultúra

Emma Stone-t elrabolják a konteós fickók

Filmkritika Jorgosz Lanthimos Bugonia című fekete sci-fi komédiájáról

Lanthimos sosem készített még ennyire közönségbarát filmet, mint a Bugonia, amely lanthimososságából mit sem veszített, de mégsem hágja át azt a határt, amit a Homárban még igen.

A Bugonia egyesíti a homlokráncolós, felhős skandináv humort a koreai filmek erényeivel: a mítosz összefonódik a modern világgal, jó sok vér és kegyetlenség van benne, azon nevetünk, amin más filmben nem nevetnénk, a díszlet szikár, a színészi munka közelít a színpadi játékhoz, és általában az derül ki, hogy a főhős fejlődik, és az életnek végül mégis csak van valami értelme.

Emma Stone-t elrabolják a konteós fickók
Jesse Plemons és Aiden Delbis Emma Stone-t vizsgálja
Fotó: UPI media/Melissa Ordonez Ramirez

A koreai vonal egyáltalán nem valami meglepetés, hiszen a Bugonia egy koreai sc-fi, a Mentsétek meg a zöld bolygót! című film (2023) remake-je. Ott is van két konteós fickó, akik le akarnak stoppolni egy űrhajót, és itt is van kettő, akik viszont nem lelépni akarnak a Föld nevű bolygóról, hanem meggyőzni a földönkívülieket, akik szerintük léteznek, sőt emberi alakot öltve a Földön mászkálnak, hogy ne pusztítsák el a bolygónk népét. Ne betegítsék meg az embereket, ne nyírják ki méheket és így tovább.

Egyikük, Teddy (az Oscar-díjas Jesse Plemons, aki Goldon Globe-jelölést kapott az alakításáért) kifigyeli, ki lehet az a célszemély, aki nagyon másnak látszik, mint ami, és így az unokatesójával, Donnal (Aiden Delbis) lecsapnak Michelle Fullerre ( az Oscar-díjas Emma Stone, aki szintén Golden Globe-jelölt), egy biomechanikai cég igazgatójára, Teddy munkaadójára. Ahogy a filmekben látták,elrabolják, a pincéjükbe hurcolják, megkötözik, és változatos módszerekkel vallatni kezdik.)

Michelle-nek, ennek a 45 éves vonzó és gazdag felsővezető asszonynak először azt kellene bevallania, hogy tényleg földönkívüli, utána meg azt, hogy ebben a minőségében a társaival meg akarja ölni az embereket. És majd utána jönne a küldetés, hogy beszélje meg az Androméda intergalaktikus vezetőjével, hogy a Föld kerüljön le a halállistáról. Ez Teddy-ék terve.

Jesse Plemons, mint Teddy Gatz
Jesse Plemons, mint Teddy Gatz
Fotó: UPI media/Melissa Ordonez Ramirez

De Michelle a fogvatartás és kínzás ellenére nemigen törik meg, pökhendi és érzéketlen marad, viszont bármennyire nem azt mondja, amit Teddy hallani akar, a néző is megállapíthatja, hogy sok mindenben igaza van.

Úgy is lehet mondani, hogy az igazság másik felét képviseli, azt, amivel Teddy nem tud mit kezdeni. Teddy igazságát viszont az igazgatóasszony nem hajlandó elismerni, és maradunk annál a felállásnál, hogy aki szegény, és még ki is lóg a mátrixból, annak semmiben nem lehet igaza, és megérdemli, hogy megbántsák és fájdalmat okozzanak neki.

Hol vagyunk már attól, hogy mindenkinek jár a tisztelet, és mindenkit illik tisztelettel meghallgatni?

Michelle a beszélgetés egy későbbi pontján még azt is kifejti, hogy az ő gonoszsága és gyilkos hazugságai miatt is Teddy és a többi ember a hibás. Ettől azért már fészkelődni is elkezdünk a székünkön.

Az egész mai társadalmat áthatja az, hogy sokkal többről kell hallgatnunk, mint amiről nyíltan beszélhetünk, beszélgethetünk, eszmét cserélhetünk, vitatkozhatunk.

Nincsenek zártközösségek, az emberek nem ismerik egymást, és mást értenek ugyanazokon a szavakon. Már rég nem is szokás egyeztetni a fogalmakat, mielőtt belevágunk egy beszélgetésbe, hanem inkább nem vágunk bele, mert mi értelme?

Nem rakjuk ki a face-re, nem kommentelünk, nem állunk ki azért, amit komolyan gondolunk, mert mindig csak valami kudarc vagy szörnyűség lesz belőle, vagy érdektelenség. Közben sokszor fojtogat, amiket nem mondunk ki, és érezzük, hogy mások is nagyokat nyelnek.

Így aztán amikor Teddy, a méhész végre a vegyi gyár igazgatójának mondja meg a magáét a méhekről, akik pusztulnak, akiket a végsőkig ki lehet fosztani, megkönnyebbülünk, hogy akkor most célba ér az igazság, és csak lesz ebből valami. Megbeszélik egymással a dolgokat.

Michelle-ről azonban minden lepereg, és ő imponáló bravúrral, gúnyos nevetésünket kicsalva csak azokat a szempontokat sorolja, amikben ő és a cége nem hibás, hanem a többi ember lehet a hunyó, vagy éppen senki.

De hol is van a mítosz ebben a történetben? A címben például. A Bugonia az ókori írásokban egyrészt egy mítosz: Aresztheiosz története, másrészt egy áldozati szertartás, harmadrészt egy kezdetleges ókori mezőgazdasági eljárás, amivel a szerzők szerint a méhész életet tud lehelni a pusztuló méhállományba.

A történet szerint amikor Aresztheiosz méhei pusztulni kezdtek, elment az anyjához, Küréné nimfához tanácsért. Az anyja Próteuszhoz, a tenger istenéhez küldte azzal, hogy Aresztheiosz kérdezze meg tőle, miért kapta ezt a büntetést, mit követett el.

Prótheusz nem válaszol, menekülni próbál, többször is alakot vált, de amikor megkötözik, elárulja, hogy azért bűnhödik Aresztheiosz, azért neheztelnek rá a nimfák (akik az erdőben, a kertekben, a tavakban élnek és tevékenykednek a mítoszok szerint), mivel hagyta meghalni Eurüdikét. ( Orpheusz kedvesét, de ez már egy másik történet.)

Az ókorban többek közt állatokat áldoztak az istenek kiengesztelésére, Vergilius Georgikon című művében Aresztheiosznak is ezt kellett tennie. Vergilius szerint a leölt marhák testéből, csontjai közül újjászülettek a méhek, illetve ott találta meg az elszéledt rajt a feláldozott marhák csontjai között.

A Bugonia című filmben is hasonló dolog történik. Mármint Teddy és Don buzgón faggatja a kikötözött Michelle-t, csakhogy el vannak foglalva Michelle hiteltelenségével és saját áldozat-mivoltukkal, ezért - Aresztheiosszal ellentétben - nem akarják meghallani, hogy nem csak a multik, hanem mindnyájan ártottunk-ártunk a Földnek és a természetnek, és mindnyájan tehetnénk valamit, változhatnánk, másképp cselekedhetnénk, az olyan változást pedig, amiről senki nem tehet, elfogadhatnánk úgy, ahogy van.

Mert régen is így tudtak túlélni az emberek.

A filmben ezek a gondolatok fordulatos és izgalmas emberrablós, helyenként verekedős-durrogtatós történetbe ágyazva jelennek meg, miközben koreai módra azon nevetünk, amin nem szoktunk, és Lanthimos módra élvezzük az archetipikus történetet, meg benne a modernitással kombinált antik ízeket.

Objektum doboz

Nem titok, hogy Emma Stone a film nagy részében tarkopasz fejjel játszik. A hírek szerint az Oscar-díjas színésznő hasonlóan megszenvedte a hajkoronája elvesztését, mint az 1928-as Jeanne d’Arc forgatásakor Renée Falconetti. A múlt század elején és még a közepén is megszégyenítésnek számított, ha egy nő haját kopaszra vágták, ez volt Falconetti bánatának az oka.

Ebben az évszázadban ez a büntetési forma már elfelejtődött. Emma Stone emlékeiben inkább az élt élénken, amikor rákbeteg édesanyja a kezelés során elvesztette a haját.

A filmtörténetben jártas néző számára beugorhat még Carlos Saura filmje, az Anna és a farkasok is, amelyben Geraldine Chaplin karakterét fosztják meg a hajától, mielőtt megölik, és persze az Alien-széria Sigourney Weawerrel.

Ez a filmtörténeti toposz is hozzájárulhat a Bugonia sikeréhez, de főleg az a film erőssége, a pompás, színpadon is megélő alakítások, a zene és a nagyszerű operatőri munka mellett, hogy a néző torkából (egy időre) eltűnik a gombóc, amikor Lanthimos és alkotótársai helyette is kimondják az igazságot rólunk, a jelenünkről és a jövőnkről.

Bugonia – 2025

Amerikai thriller, vígjáték, sci-fi -129 perc

Rendezte: Yorgos Lanthimos

9/10

Kapcsolódó írásaink