Megrendülve nyilatkoztak a színházi szakma nagyjai Törőcsik Mari halála után.
Nem tudok mit mondani most. Egyedül az a gondolat tölti ki a fejemet, hogy már nincs. Hogy elment - mondta el lapunknak érzéseit Törőcsik haláláról a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula, aki az elhunyt színészlegendának 1956–1964 között házastársa volt.
Szerettük őt és továbbra is szeretjük! Talán már megváltás volt ez neki a sok szenvedés után. Különleges kincs ő nemcsak számomra, hanem az egyetemes színjátszásnak is. Kincs volt és kincs is lesz örökké, hiszen a filmjei által tovább él velünk. Isten veled Marika, nyugodj békében! - nyilatkozta lapunk megkeresésére Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki Törőcsik Marival közösen szerepelt többek között az 1990-es Csapd le csacsi! című filmszatírában.
Jordán Tamás színművészt szoros barátság fűzte Törőcsik Marihoz, akiről azt mondta, rajongott érte a közönség.
Jordán Tamás elmondta: ugyan ritkán játszott vele színpadon, első találkozásuk Törőcsik Marival a 25. Színházban 1976-ban történt.
Elmondta: amikor a Nemzeti Színház igazgatója volt, Törőcsik Mari a társulathoz tartozott. Mint mondta, igazán szorossá akkor vált a kapcsolatuk, amikor a Nemzeti Színházban már nem lépett színpadra és a Vas megyei Velemben élt, ahol régóta megvolt Maár Gyulával közös házuk. „Szombathelyen voltam színházigazgató és a két hely között kicsi a távolság, gyakran meglátogattam őt” - mondta, hozzátéve, hogy mindig kitalált valamit, szórakoztatta Törőcsik Marit, aki kapcsolatukról azt mondta: igazi barátság. Ezek a látogatások mindig tele voltak humorral, derűvel. Mindig feltöltődést, örömet jelentett számára, ha meglátogatta.
Azt is elmondta, Törőcsik Mari és a közönség találkozása mindig ünnep volt, hiszen rajonganak érte az emberek.
Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus a Magyar Hírlapnak közös pillanatokat idézett fel: „Utoljára 2019-ben találkoztam Marival, és sajnos, már eléggé rossz állapotban volt akkor, mégis szép volt, ahogy egy fél délelőtt alatt felidéztük a régi emlékeket. Mosolygóssá vált, és tele volt olyan közös pillanatokkal, amiket vagy együtt éltünk meg, vagy mindkettőnknek jelentős nyomot hagyott az életében. Akkor ismertem meg, amikor jelentkezett a főiskolára„ - idézte fel az emlékeket a fotós.
Koltai Lajos, aki nemcsak pályatársa, hanem régi barátja is volt a művésznőnek, lapunknak úgy fogalmazott: Mariról csak a legnagyobb szavakkal lehet megemlékezni, mert ezt érdemli!
„Egy kiemelkedően nagyszerű színésznő és ember volt. Közös munkáinkban fantasztikus dolgokat csináltunk, a színházban pedig rajongva néztük őt, aztán barátként búcsúzunk most mert végig barátok voltunk és tartottuk a kapcsolatot, amennyire lehetett. Mindig adott rá módot, hogy beszélgessünk. Rengeteget tudott mesélni, gyönyörű emlékei voltak a színházról, a filmről, de a színház egy igazán meghatározó dolog volt az életében” - mondta Koltai.
„Akkor találkoztunk először, amikor a mesteremmel, Illés Györggyel, Fábri Zoltán Hangyaboly című filmjét csináltuk. A szereposztásában az összes igazán nagy magyar színésznő jelen volt és Marié volt az egyik főszerep. Egy-két éve újítottam fel a filmet, és akkor döbbentünk csak rá igazán, hogy milyen szép volt. Az utolsó percig szép volt, de ott nagyon szép volt és rettenetesen jól játszotta a szerepet. Azon a forgatáson keresett meg, hogy a férje akar velem beszélni és ebből lett a Prés. Ez gyakorlatilag olyan, mint egy monodráma, Marival a főszerepben, ahol az arcát sikerült először, de örökre megismernem. Fantasztikusan szép volt a közeliekben, gyönyörűen nézett a kamerába, tudta hogyan kell leülni, felállni. Mari tetőtől talpig Mari volt, mindenestül, nem csak amit mondott nem csak ahogy mondta, hanem a testtartása is beszélt, ahogy meg tudott állni egy folyosó közepén, ez aztán a Dérynében különösen hatásos volt. Mindig jelen volt az egész lénye, ettől volt olyan elképesztő és felejthetetlen!” - emlékezett vissza Koltai Lajos.
„Belső idegből játszotta a szerepeket. Mindig mondta, hogy az egész idegrendszerét át tudta formálni arra, hogy kilépjen saját magából és belépjen egy szerepbe, és abban tökéletesen a helyén legyen. Ezt fantasztikusan tudta. Mindig maximálisan felkészülten jött, hosszú monológokat megtanult, megállni miatta soha nem kellett. Annak is volt egy speciális módja, hogyan tanulta meg a szöveget, hogy aztán később rá tudjon támaszkodni a szerepben. Igazi barátság alakult ki köztünk, ami mostanáig tartott. Ilyen módon váratlanul ért a hír, annak ellenére, hogy tudtam, hogy ez egyszer bekövetkezik. Amikor még tudtunk beszélni, de már nehezen artikulált, én mégis mindig megértettem, hogy mit akar nekem mondani, mindig megbizonyosodtam a szeretetéről, és azt mondta nekem: tudod már nagyon kevesen vannak a szívemben, de te benne vagy. Na ez az a mondat, amit tudok magamban sokáig görgetni” - zárta visszaemlékezését Koltai.
Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” - mondta Zsótér Sándor rendező az elhunyt színésznőre emlékezve.
Első közös munkájuk Maár Gyula Töredék című filmje volt, amelyben mindketten szerepeltek. „Lakásukon olvastuk a forgatókönyvet. És szóba állt velem. És beszélgetett később a Nemzetiben. Így képtelen bátorsággal elhívtam a Maladype együttes lakásszínházába játszani Figaro mamáját” - idézte fel a rendező.
Arról szólva, hogy hogyan próbált Törőcsik Mari elmondta: „Az idegrendszere feltépte a szobát. A partnert. Hozzászólhatatlan volt egy darabig. Provokálta az instrukciót. Én leginkább dadogtam. Amilyen minitornádó-szerűen dolgozott, úgy hagyta abba. De minden nyom felismerhető volt, ahogy Handke írja, azoknak, akik tudják. Azoknak akik figyeltek”.
Mint mondta, munkáját a kommersz megoldások, az általános színészet teljes hiánya, tűpontos megfigyelések jellemezték. Törőcsik Mari nem akart szórakoztatni. Mint a legnagyobbak, szórakoztatta magát. De véresen próbált - fogalmazott a rendező, hozzátéve: „nem tűrte, ha a partner nem fürdik meg ezekben a 'mini homokviharokban'. Gyengéden segített. Önalábecsüléssel, ami természetesen nagyvonalúságának bizonyítéka”.
A rendező arra a kérdésre, hogy melyik az a pillanat, ami mindig eszébe fog jutni Törőcsik Mariról, elmondta: Brecht Galileijének - amiben az idős Galileit játszotta - a végén a Töredék című film utolsó hosszú snittjét vetítették rá. „Ahogy a ködbe lépdel, hosszan, hosszan, miután rágyújt. Julius Fucik zenéje szól. Ez jut eszembe. Meg Déryné a ködben. És ahogy Majornak Júliát mondja. Nincs kitüntetett pillanat, mert ő kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem. Kitüntetés” - zárta visszaemlékezését a művész.
Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet - hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, aki a Nemzeti Színház társulata nevében búcsúzott a péntek hajnalban életének 86. évében elhunyt Kossuth-nagydíjas színésznőtől.
Mint visszaemlékezésében a Nemzeti Színház főigazgatója felidézte, amikor Törőcsik Mari 2009-ben a klinikai halál állapotából visszatért, régi barátja, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev „visszarendezte” az életbe Kaposváron A naphosszat a fákon című előadásban.
„Később is betegeskedett, sokszor gyenge volt, ám amikor a színpadra lépett, elképedve figyeltük azt az erőt, tartást, energiát, amit a szerepén keresztül mutatott. Igen, kivirult, eleven lett. Nyoma sem volt a gyengeségnek. Csodáltuk, irigyeltük: honnan van ebben a beteg és törékeny testben az az erő, amit a színpadra lépve mozgósít. Magányosan élt férje, Maár Gyula halála óta. Tudtuk, hogy a színház adott neki erőt az élethez. Az, hogy van dolga, feladata” - fogalmazott Vidnyánszky Attila.
Kiemelte, hogy Törőcsik Mari 1956 óta, amikor berobbant a Körhinta Marijaként a színházi életbe, megszakítás nélkül játszott. 132 színházi szerepét őrzi az archívum, ebből 66-ot a Nemzeti Színház előadásaiban játszott, utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett színpadra. Filmszerepeinek száma 174.
A számok persze csak a mennyiségről szólnak, de ennek a hosszú pályának az értékét a minőség adta - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy Pilinszky János költő az elsők között ismerte fel és fogalmazta meg ennek a páratlan tehetségnek a titkát.
„A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát. Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Józan és sugallatos egyszerre. Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié. Törőcsik Mari - jelképes jelenet - egy vidám álarcot tép le magáról. Ami a maszk mögül kitűnik, nemcsak egy síró, elmaszatolt arcocska, hanem valami, amivel alig lehet szembenézni. Törőcsik Mari arca. Életének, szerepeinek, tehetségének örökös, mezítelen tápláléka” - idézte a költőt Vidnyánszky Attila.
Galériánk kattintással léptethető!
Fortepan / Hunyady József
