A világ legnagyobb háborús fotósának megrendítő fényképei láthatók a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A december 31-ig megtekinthető Robert Capa, a tudósító című kiállítás felvételei a kalandvágyó, nyughatatlan fotográfus életpályájának legfontosabb állomásain vezetik végig a látogatókat.
Ötven fotográfia mutatja be Robert Capa életútját a róla elnevezett kortárs fotográfiai központ egyik kiállítóterében, a Magyar Nemzeti Múzeum közreműködésével megvalósuló tárlat képei közül huszonegy most először látható a nagyközönség számára. Azonban mielőtt megtekintenénk a fotókat, mindenképp érdemes néhány percet arra szánnunk, hogy elolvasssuk a Capa kivételes pályáját részletesen ismertető tablókat, amelyeket Csizek Gabriella kurátor állított össze. Mint ismert, a Friedmann Endre néven, 1913-ban Budapesten született fotográfust a 20. század több fegyveres konfliktusának (spanyol polgárháború, a második kínai–japán háború, a második világégés, az első arab–izraeli háború és az első indokínai háború) egyedülálló képi krónikásaként jegyzi az egyetemes és a magyar fotótörténet. Robert Capa rövid élete során maradandót alkotott: a frontokon és a hátországokban készült fotóival iskolateremtő képi világot hozott létre, és megmutatta, milyen nagy hatásuk van a mély humanizmusból táplálkozó képeknek.
A kurátor tájékoztatójában arról is olvashatunk, hogy a 2008-ban megvásárolt fotográfiák révén New York és Tokió mellett Budapest vált a Capa-hagyaték legfontosabb őrzőjévé. Az életutat bemutató úgynevezett Master’s Set III (Mestergyűjtemény-) sorozat több mint kilencszáz, a ’90-es években készült nagyítást tartalmaz. Ezeket a fotográfiákat Cornell Capa (Robert Capa szintén fényképész öccse), illetve Richard Whelan fotótörténész (Capa monográfusa) válogatta ki 1990–1992 között a hagyaték hetvenezer negatívja közül.
A most kiállított sorozat az életművet leginkább reprezentáló ötven képet mutatja be, tulajdonképpen ötven történetet. Az 1932 és 1954 közötti időszak Capa teljes munkásságát felöleli, szinte az első felvételektől az utolsóig. A kiállítás az első megbízások egyikével, a Trockij beszédét megörökítő képpel indul, és egy, az indokínai háborúban készített felvétellel ér véget.
Előbbi felvételen Capa azt a pillanatot örökítette meg, amikor 1932-ben Lev Trockij Koppenhágában dán diákoknak tartott előadást az orosz forradalom történetéről. Önéletírásában úgy emlékezett, hogy tilos volt fényképezni, ő ennek ellenére készíthetett képeket Trockijról. Valószínűbb, hogy a többiek hatalmas reflexkameráihoz képest ő a kicsi és könnyű Leica kamerájával feltűnés nélkül tudott dolgozni. A tárlat egyik legmegrázóbb fotója az, amelyet 1936-ban a córdobai fronton készített: egy, a bombázások elől menekülő asszony látható, karjában gyermekével. Hasonlóan megrendítő az a kép, amelyen a romok tetején önkéntes egyetemista katonák látnak el egy sebesültet 1938 nyarán Kínában, vagy amelyen egy összerogyott, magába roskadt asszonyt látunk szintén a romok közt a japán bombázás után. A kiállított fotók viszont nemcsak a háborúk iszonyatos, kíméletlen világát jelenítik meg, hanem a riporter által elkapott békés pillanatokat is, így szemügyre vehetjük például azt a képet, amelyen két öregasszony látható Antwerpenben 1939-ben.
Mivel Robert Capa valóban a világ legnagyobb háborús fényképésze volt, természetesen fotózott 1944 nyarán, a normandiai partraszálláskor is. Az ötven fotó közé így bekerült egy léghajót ábrázoló kép is, amit a kikötő irányába mozgatnak, hogy ott rögzítve megakadályozzák az ellenséges erők alacsony berepülését Omaha Beach-nél.
A következő felvételen az amerikai partaszállás első hullámában megsérült katonák egészségügyi ellátását örökítette meg, ezután pedig német hadifoglyokat látunk, akik az elesetteket temetik Colleville-sur-Mer közelében.
A lenyűgöző, de nyomasztó fotók közt olykor felvillannak a remény képkockái is: az egyik felvételen például a londoni utcán sétáló, nevető gyerekeket, hadiárvákat látunk, akik egy amerikai katonatiszt kezét fogják, illetve lefotózta egy lóverseny közönségét is 1951-ben Deauville-ben. Az utolsó képek Japánban és Vietnamban készültek: 1954 áprilisában még egy óriási Buddha-szobor körül ülő embereket fényképezett, míg a halála napján, május 25-én készült fotón katonák láthatók, akik közül az egyik felemelt fegyverével jelzi, hogy a csapat aláaknázott területen halad át Nam Dinh-ből Thai Binh felé.
A Life magazin kérte fel, hogy tudósítson a francia gyarmati háborúról, ekkor vesztette életét: miután a bevetés előtt álló katonákat fényképezte, aknára lépett.
Mindig a résztvevő–megfigyelő pozícióból készítette felvételeit katonákról, partizánokról, de az élet hétköznapi pillanatairól is. Mindig határtalan empátiával fotózott, azt vallotta: „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. A tárlat különlegessége, hogy Capa világhírű felvételeit kiegészíti a közvetlenül előttük vagy éppen utánuk készítettekkel. A spanyol polgárháború egyik felvételén az a Federico Borrell García látható, aki A milicista halála című képen is, a normandiai partraszállás esetében pedig a halottak sorát néző francia halászokról készült fotográfia is bekerült az ötven kép közé. A fényképek, történetek között sétálva pedig tanúi lehetünk Capa kompozíciós virtuozitásának, részletekbe menő megfigyelésekből épített képalkotásának, illetve a gyors lefolyású akciók megörökítésében való jártasságának is.
