Modern eszközökkel a modern ellen

„Magyarországon csak úgy érdemes játszani, ha az ember vállalkozásként, iparszerűen teszi, művészi ambícióból reménytelen” – mondta lapunknak Pozsonyi Ádám, aki a nyolcvanas évek punkszcénájának meghatározó alakja volt, majd publicistaként és íróként mutatkozott be. Kérdésünkre, hogy mit ért ezalatt, így válaszolt: „A lemezek csupán a koncertek reklámanyagai – fejti ki –, a nagy kiadók megengedhetik maguknak, hogy két buszjegy áráért osztogassák, az együttes úgyis fellép egy turné alatt húsz városban, állomásonként félmillióért. Egy amatőr zenekarnak azonban a hanganyagból kell fenntartani magát. Korábban Erdős Péter mondta meg, hogy a Beatrice mikor adhat ki lemezt, ma a gazdasági érdekek mentén működő kiadói csoportok anyagilag lehetetlenítik el, aki nem az ő érdekkörükbe tartozik” – véli.

Pozsonyi akkor döntött az új lemez mellett, amikor másfél éve megkereste pár ifjú azzal, hogy számukra példakép a Tekintetes úr, egykori zenekara, s szeretnék, hogy ismét működjön, akár be is szállnak gitározni, vagy amire szükség van. „Nincs szánalmasabb egy nosztalgiazenekarnál, ezért úgy voltam vele, hogy ha nem tudok újat és érvényeset mondani, nem vállalom. A fiókom azonban tele volt ötletekkel, és jöttek a friss gondolatok. Az a düh már nincs meg bennem, mint húsz éve, s ez az új lemez inkább ironikus anekdotázás lett, amely koncepciójában leginkább egy osztálytalálkozóra emlékeztet” – fejti ki Pozsonyi, aki írásaiban rendszeresen bírálja a modern művészetet. Mindez azért érdekes, mert a zenekar klipjei abszurd szövegvilágukkal és kompromisszummentes hangzásukkal leginkább kortárs videoinstallációkra emlékeztetnek. Pozsonyi szerint azonban, bár formailag fel lehet fedezni közös vonásokat, szellemiségében semmiképpen. Ahogyan fogalmaz, a modernizmust arra használja fel, hogy támadja vele a modernizmust. Bár a Tekintetes úr hangzása a régi punkzenékre emlékeztet, Pozsonyi szerint a műfajból csak átmentették a kötelező jellegű értékekkel szembeni gúnyos, támadó attitűdöt, de más hasonlóság nincs. Hiszen, ahogy mondja, „felfoghatatlan, hogy miért játszik valaki punkot egy olyan világban, ahol már az osztályfőnöknek is tetoválása van”.

Úgy véli, a mai csapatokban amúgy sincs már meg a régi energia, például a Venom első albumának hangzása a mai ízlés szerint pocsék, nyers, holott pont ettől jó, szemben a Slipknot steril és unalmas. „Nem kis feladat megértetni felvétel közben a technikussal, hogy mi miért akarunk másként megszólalni, mint azok a bandák, amiket a rádióban játszanak” – mondja.