A forgatókönyvírókat mindig jobban érdekelték a bulvármédiában megjelenő kiragadott, botrányossá dagasztható esetek, mint az, hogy a hit szolgálóit alázatos, önzetlen és másokért, illetve egy nagyobb jóért élni képes emberekként mutassák be – talán ezért szól annyi film simlis, elfojtott és kirobbanó vágyaktól gyötört papról, apácáról.
Szomorú, hogy a valós eseményeken alapuló Marie története című új alkotást ez teszi különlegessé. A címszereplő a tizenkilencedik század végén élt Franciaországban, vakon és süketen született, ezáltal semmi lehetősége nem volt a kommunikációra, szülei sem tudtak rajta segíteni, csupán az elmegyógyintézet vállalta volna el az örökbefogadását, de oda orvosok határozott tanácsára sem voltak hajlandók beadni. Végül egy süketekkel foglalkozó apácazárdában egy fiatal nővérnek, Marguerette-nek több hónapig tartó aprólékos, sokáig kilátástalannak tűnő küzdelemmel sikerült megszelídítenie a lányt, aki korábban egy egyszerű fésüléstől is pánikszerű dührohamot kapott, és megtanította a jelbeszédre is.
Jean-Pierre Améris filmje ezt a hosszadalmas és keserves folyamatot mutatja be lassú tempóban, csöndesen, hatásvadász eszközök nélkül – ez alól sajnos a didaktikus és szentimentalizmusba süllyedő zárójelenet kivételt képez. Valószínűleg ennek a visszafogottságnak köszönhető az is, hogy tavaly az alkotás Locarnóban elnyerte a Piazza Grande-díjat. Hozzá kell tenni azonban, hogy az alapanyagból jóval több emocionális töltetet is ki lehetett volna bányászni, ha az alkotók jobban bevonják a nézőt. Ugyanis miközben végigkövetjük a kálváriát, megmaradunk külső szemlélőnek, mert Marguerette nővér karakterét nem bontják ki eléggé, nem ismerjük meg a motivációit, ahogyan azt sem, miért ez a hivatása, csupán annyit tudunk meg róla, hogy halálos beteg, az orvosok szerint csoda, hogy egyáltalán még él, és a lány érkezésében az Istentől eredő küldetést látja. Ennek hiányában pedig nagyrészt csak megérteni és nem átérezni tudjuk a küzdelmet.
A rendező egyébként korábban nagyrészt televíziós produkciókon dolgozott, mindez pedig egyszerre hat pozitívan és negatívan: mindenképpen közelebb visz a szereplőkhöz és egyszersmind jobban kiemeli a színészek játékát az, hogy kisképernyős szokás szerint a kamera elsősorban az arcokra fókuszál. Másrészt azonban érezhetően nem tud mit kezdeni az egyébként gyönyörű francia vidéki tájjal, nem használja ki a nagytotálok lehetőségét, pedig lehetőség volna az atmoszférateremtésre. A készítőknek az a bátorsága azonban ellensúlyozza a sutaságokat, hogy nem túl nézőbarát módon megkockáztattak egy olyan filmet, amelyben a verbális kommunikáció helyett sokkal inkább a csend és a kézjelek dominálnak – amint az alkotásból áradó emberszeretet, és nem utolsósorban Marie szerepében Ariana Rivoire alakítása is különleges.
Marie története
Színes, feliratos, francia életrajzi film, 95 perc, 2014
Rendező: Jean-Pierre Améris
Szereplők: Ariana Rivoire, Isabelle Carré, Gilles Treton, Laure Duthilleul
7
