Bár a nyolcvanas években a közvélekedés szerint már valamelyest enyhült a diktatúra, az azt kifejezetten kritizáló alkotásokat természetesen nem szerették – nem is csoda, hogy a Bebukottak című dokumentumfilmet betiltották, noha ezzel, mint számtalan más esetben, éppen az ellenkező hatást érték el.
A mű enélkül, önmagában is erőteljes: minimalista eszközökkel, de annál nagyobb drámai hatásfokkal mutatja be a fiatalkorúak börtönében uralkodó állapotokat, az ott raboskodó tizenéveseket. Ennek ellenére bizonyos, hogy a kultuszhoz, amely a film körül kialakult, hozzájárult a betiltás is.
Akkoriban még nem voltak a forgatások olyan pontosan dokumentálva, mint manapság, ezért amikor Gerő Marcell felkerekedett, hogy megkeresse az eredeti szereplőket, és utánajárjon, mi lett velük azóta, komoly nyomozómunkára volt szükség. A rendezőt ugyanaz várta, mint Monory-Mész Andrást a Bebukottak forgatásakor a börtönben: nyomorúság és gyötrelem. A Káin gyermekei Magyarországnak azt az arcát mutatja be, amelyről legszívesebben tudomást sem veszünk. Olyan régiókba kalauzol el, amelyek mellett legfeljebb csak elhaladunk az autópályán, és minimum egy defekt kell ahhoz, hogy megálljunk. A Bebukottak szereplői között akad olyan, aki saját részeges apját ölte meg, más az édesanyjával erőszakoskodni próbálkozó barátját szúrta le, a harmadik más bűncselekményben, például gyermekrablásban vett részt. Egy azonban közös mindegyik sorsban: Monory Mész András és Gerő Marcell nem akarja védelmezni az elkövetőket, mivel egy emberi élet kioltására legfeljebb a háború vagy a nagyon indokolt önvédelem adhat bármiféle felmentést. Ugyanakkor a volt rabokat egy fiatalkori, meggondolatlan bűncselekmény után nem csupán néhány év letöltendő várta, hanem élethosszig tartó bűnhődés.
A Káin gyermekeiben megtört embereket, nyomorúságot, munkanélküliséget, mentális problémákat, tönkrement házasságokat láthatunk fakó, olykor már-már fekete-fehér felvételeken. A képek a pillanat darabkáit merevítik ki az örökkévalóságnak. Ezen sorsok esetében egyébként is teljesen mindegy a kor és az időszak, a film játszódhatna pár évtizeddel korábban és sajnos valószínűleg pár évtizeddel később is.
Gerő Marcellnek mindenesetre volt anyaga bőven, állítólag mintegy százötven órányi felvételből vágta össze ezt az alig több mint kilencven percet, és bár bulváros értelemben hatalmas sztorit nem talált, az összkép annál erőteljesebb. Azért, mert megmutatja, hogy ahhoz a fajta szegénységhez és kitörésre képtelen állapothoz, amellyel szembesít minket, nem kell bűncselekményt elkövetni, sokszor elég rossz helyre születni.
