Picassót, Braque-ot és Dunoyer de Segonzacot is a barátjának tudhatta, tagja volt a Nyolcaknak, a Magyar Impresszionisták és Neoimpresszionisták Körének egyik alapítója – Czóbel Béla változatos életművéből a Balassi Intézet Arc és lélek című tárlata azonban eddig egyedülálló módon csak a portréira koncentrál és bemutatja, ahogyan a festő a metakommunikáció megragadásával, öltözékek, árnyalatok és testtartások segítségével mutatja meg modelljét.
Czóbel Béla egy időben a híres Kelenhegyi úti műteremházban élt és alkotott. A szintén festőművész egykori szomszédja, Herman Lipót panaszkodott is rá, mert olykor túlságosan hangosan hallgatta Beethoven lemezeit. A huszadik század egyik legjelentősebb, világszinten is ismert magyar, Kossuth-díjas festője csaknem fél évszázad után most visszatért a környékre. Annak ellenére, hogy a művész egyik legkedvesebb témáját mindig is az arcképek jelentették, a szintén a Gellért-hegyen található Balassi Intézet tárlata az első kiállítás, amely ezen alkotásait állítja a középpontba elsősorban az életmű legnagyobb részét őrző szentendrei Ferenczy Múzeum darabjaiból, illetve magángyűjteményekből válogatva, de olyan képek is megtekinthetők, amelyek a párizsi Musée d’Orsay Allegro Barbaro című 2013-as magyar kiállításán is láthatók voltak.
A festő portréin nem csupán az arc ábrázolása figyelemre méltó, sokkal izgalmasabb talán, ahogyan a színeken, a hangulaton, az öltözékeken, az apró részleteken és elsősorban a testtartáson és az egyéb metakommunikációs jeleken keresztül képes megmutatni azt a társadalmi miliőt és réteget, ahonnan a modell származik, illetve az alany életkorát és az ahhoz kapcsolódó sajátosságokat. A Michel Kellermann párizsi műgyűjtőt – aki száznegyven Czóbel-rajzot adományozott a szentendrei múzeumnak – ábrázoló festménynek már csupán a színeiből is árad a gondtalan életből fakadó nyugodt derű, ahogyan a férfi kényelmesen hátradőlve szivarozgat. Kratochwill Mimi fiatal művészettörténész vászonra vitelekor az alkotó az oldalra billentett fejtartáson keresztül fejezi ki a lány távolságtartását és megfigyelői magatartását – a képet a Magyar Posta bélyegként is kiadta 1974-ben. Mailáth Imre tolmács és a Ferenczy Múzeum tárlatvezetőjének portréján Czóbel az elöl összefonódó kezeken, a kicsit merev testtartáson és az elegáns öltözéken keresztül ragadja meg a férfi arisztokrata származását, a Harlequin című festmény az alkotó visszatérő modelljét, Czája Mátyás testnevelő tanárt örökíti meg bohócruhában, az öltözék a valódi és a látszatvilág összemosódására utal. A Jacques Daudet, Czóbel közeli műgyűjtő barátjának lányát ábrázoló arcképen a kissé feszült testtartáson, az egymásra helyezett kézfejeken keresztül a fiatalság szemérmes és kissé távolságtartó attitűdjét fogalmazza meg. Egyéb arcképek mellett a kiállításon láthatjuk Modok Mária, Czóbel második feleségének portréját is – az alkotó 1940 szilveszterén házasodott össze a festőnővel, és innentől kezdve felváltva éltek Párizsban és Szentendrén. A tárlat másik részét a grafikák képezik. A műfaj mindig is fontos szerepet töltött be az alkotó életében, különösen a berlini időszakában az 1920-as évek elején – az ekkoriban keletkezett művei a szakmailag igencsak jelentősnek és jó nevűnek számító Paul Westheim által szerkesztett egyik albumba is bekerültek. Az ehhez a területhez kapcsolódó munkáin előszeretettel vitte papírra olyan példaképeit, mint Rippl-Rónai József, grafikákat készített korábbi modelljeiről saját festményei alapján elsősorban az arcuk karakterét kiemelve, másrészt az erős vonásokra kevésbé koncentrálva rajzolt lány- és nőalakokat, ezen művein nem is annyira az arc, hanem sokkal inkább a szem és a szürke és a fekete árnyalatai a hangsúlyosak, és mély melankóliát árasztanak.
