Két legendás karakter, díva és nem mindennapi sors kel életre Pataki Éva majd negyedszázada írt darabjában: az Edith és Marlene című előadás Piaf és Dietrich sokoldalú egyéniségét két fantasztikus színésznőn keresztül mutatja be, hihetetlen finomsággal ügyelve arra, hogy a díváknak ne klónjai elevenedjenek meg a színpadon, hanem a színészek személyiségén keresztül mutassák meg az említett alakokat. A barátság és a kitartás története ez, a háttérben pedig ott húzódik a leheletfinom korrajz és persze a női sorssal való azonosulás szándéka.
Mészáros Márta sok-sok év után rendezte meg újra az egykor sikeres zenés darabot, hiszen, miként korábban lapunknak elmondta, nagy színpadi legendákat idéző produkciót kizárólag akkor visz színre egy rendező, ha kortárs művészeinkben felfedezni véli őket. Marlene Dietrichet Nagy-Kálózy Eszterben látta visszaköszönni, Edit Piafként pedig Botos Éva ihlette meg a rendezőnőt. A Centrál Színházban sikerrel futó darabot egy alkalommal a Marczibányi téri Szabadidőközpont színpadára is elhozták a művészek.
A barátságba ágyazott Piaf-sors távolságtartóvá tesz, talán ezért van az, hogy a tragédiákkal teli életút ábrázolása nem lett csöpögős, mégsem ússzuk meg könnyek nélkül Mészáros Mára darabját.
Jóval kevesebbet lép színpadra Nagy-Kálózy Eszter, aki nem először testesít meg színésznőt, ráadásul méltóságteljes, szinte mozdulatlan dívát – elég visszagondolni az általa formált Karádyra Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című filmjében: pontosan tudja, hogyan kell azt a karakterére jellemző tipikus mozdulatot, kéztartást visszahozni. S Marlene előadás közbeni cigarettatartása, a „Kék Angyal” lábai és vonulása nem idegenek tőle. Kevesebb zenei lehetőséget tartogat ez a szerep, hiszen Marlene-hez hasonlóan Nagy- Kálózy suttog, beszédhangon énekel, akárcsak egykor a német díva. A jelmezek sokszínűsége, a pompázatos estélyi ruhák – Bujdosó Nóra ötlete nyomán – Dietrich figurájának jutottak, a megkomponált külső mellett még nagyobb feladat a sziklaszilárd, mindig tökéletes nő mögött meglátni az esendő embert. Nagy-Kálózynak sikerül felvillantania, nemcsak dalai átélésével, de a Botos Évával való párbeszédben is a benne rejlő törékeny nőt.
A rész szereplők is remekelnek: a szerelmeket alakító Nagy Dániel Viktor Marcel, majd Theo figurájában elevenedik meg, nehéz eldönteni melyikben szerethetőbb. Kecskés Karina Piaf elhagyott, majd visszafogadott féltestvéreként tűnik fel a darab végén ismét Momoneként.
Minimál, mégis ezerféleképp értelmezhető díszlettel élt Horgas Péter, az elképzelése alapján létrejött tér egyaránt értelmezhető tipikus párizsi háttérként, de néhány elem kiegészítésével kórház vagy szálloda is lehet.
Mert a hangsúly a látvány helyett az előadóművészekből lett előadóművészeken van, az átélt és megjelenített sorsokon és az örök érvényű dalokon.
