Jó humorú, ötletes filmmel állt a magyar közönség elé Jean-Paul Salomé francia rendező, aki, bár nem ő volt az első számú jelöltje, kétségkívül sikeres döntést hozott, amikor Francois Damiens-t kérte fel a Körberajzolva főszerepére. A hazai mozikban is látható krimivígjáték alapja igaz történet, amelynek segítségével a francia bűnüldözésbe is betekintést nyerhetünk. A rendezővel beszélgettünk.
– Francois Damiens hazánk egyik legismertebb belga színésze. A francia filmesek mennyire kedvelik?
– Eléggé ismert, hiszen karrierjét a belga televízióban kezdte humoros műsorokkal, szkeccsekkel. Igazi komédiásoldala van, amelyet könnyen meg tud mutatni a vásznon.
– Ugyanakkor nem tipikus sztáralkat. Mi lehet a titka, amivel megnyeri magának a közönséget?
– Merész színész, olyan dolgokat is megtesz, amiket mások nem feltétlenül vállalnak el. Eltolódott humora, újfajta adottsága, amellyel nagyon pofátlan tud lenni anélkül, hogy ez visszatetszővé válna.
– Kezdettől fogva őt szánta a szerepre?
– Nem neki írtam a forgatókönyvet, de benne volt abban a néhány színészben, akire a karakter kapcsán gondoltam. Olyan egyedi mozgáskultúrája van, amely különösen alkalmassá tette a bűnügyi rekonstrukciók emlékezetes eljátszására.
– Hogyan alakult ki a történet?
– Újságban olvastam egy színész vallomását, aki szükségből ilyen jellegű munkákat fogadott el. Három-négy évvel ezelőtt erre a vázra fűztem fel a történetet. A forgatókönyv egy év alatt készült el, két éve kezdtük el forgatni, s tavaly lett készen a film.
– Magyarországon ismeretlen a bűntények színészekkel történő rekonstrukciója. Franciaországban hogyan működik ez?
– Bevett szokás, hogy megpróbálják felépíteni az egész bűncselekményt, beleértve a megelőző körülményeket. Ezáltal könnyebben megérthetik, hogy milyen lépések vezettek az esemény megtörténtéhez. Általában rendőrök játszanak ezekben a helyzetekben, de előfordul, hogy a bíró kifejezetten színészre bízza a dolgot.
– Mennyire állt kapcsolatban gyakorlati szakemberekkel?
– Bírókkal és ügyvédekkel is beszélgettem, hiszen azzal sem voltam tisztában, hogyan zajlik egy helyszínelés. Színészekkel ugyanakkor nem nagyon tudtam felvenni a kapcsolatot, mert ők nem szeretnék, ha kiderülne, hogy ilyen jellegű munkát elvállaltak.
– A filmből kiderül, hogy ez szükségmegoldás, de ennyire szégyellik ezt a munkát a valóságban?
– A filmbeli karaktert és a valóságos színészeket alapvetően ugyanaz motiválja: nem tudnak megélni a művészetből, és kénytelenek valamilyen pótmegoldáshoz nyúlni. Ez a lehetőség alkalmat ad arra, hogy folytathassák, amit szeretnek, de mégsem a személyes teljesítményükért szerződtetik őket – így valóban érezhetik úgy, hogy nincs sok okuk a dicsekvésre.
– A filmben domináns a krimi- és a vígjátékszál is, de nem csúsznak egybe a műfajok. Mennyire volt nehéz és tudatos az egyensúly megtalálása?
– Az volt a célom, hogy e kettő megfelelő súllyal jelenjen meg a vásznon. Nehéz volt az arányok megtartása, de az volt a célunk, hogy kétharmad vígjátékot, egyharmad bűnügyi történetet adjunk a közönségnek. Előbbi viszi a filmet, utóbbira pedig nagyon ügyeltünk, hogy ne húzza be a sztorit.
– Szeret a műfajokkal kísérletezni?
– Ez nem tudatos folyamat, nem próbálgatom a műfajokat, a történetekhez keresem a legmegfelelőbb kifejezési eszköztárat. A Körberajzolva is lehetett volna sötétebb, de én a szórakoztatást választottam. Úgy éreztem, hogy az irónia fejez ki engem leginkább, és ezen az úton sokkal könnyebben eljuthat a filmem a közönséghez.
– Miért készít filmeket?
– Nem szoktam kérdéseket feltenni magamnak, de mindig a mozi volt a szenvedélyem. Arra törekszem, hogy olyan érdekes történeteket találjak, amelyek a közönséget is megfogják. Minden filmemmel egy részletet mesélek el önmagamból, s igyekszem ezt a helyzetet őszintén kezelni.
