Kisebb botrányba fulladt a pécsi Weöres Sándor-szobor átadója, amikor egy helyi alkotó a pályázás módja és a költségvetés nagysága miatti nemtetszésének azzal adott hangot, hogy liszttel öntötte le a frissen felavatott művet. Kligl Sándor szobrászművészt, a Weöres-szobor alkotóját a pályázatról, az alkotás anyagi vonzatáról, és arról kérdeztük, lehetséges-e még érvényes figurális szobrot készíteni.
– Mi volt a Weöres Sándor-szobor koncepciója: ön szerint lehetséges még érvényes figurális alkotásokat készíteni?
– A művészet számomra szent dolog, nem az álmaimmal gyötröm a közönséget. Az alkotás szerintem közügy, az embereknek szeretném a róluk szóló szobrokat megmintázni. Mindig is figurális szobrokat készítettem, és úgy gondolom, ez nehezebb műfaj is – nem vagyunk olyan sokan a világegyetemben, hogy megengedhessük magunknak azt a luxust, hogy sziklákat vagy hegyeket faragjunk, sokkal fontosabb, hogy egymásnak és egymásról szóló munkákat készítsünk. A munkáim jelentős része portrékból áll, mióta világ a világ, a mintázni tudók nemcsak a saját gondolataikat fejezik ki, hanem emléket állítanak másoknak a görögöktől kezdve. Csak olyan szobrokat vállalok el, amelyek olyan emberek emlékének készülnek, akikkel szellemi, lelki közösséget érzek. Közéjük tartozik Weöres Sándor is. Tavaly volt az író éve, már akkor felkértek erre a munkára és nagy örömmel vállaltam el, mert az egyik legjelentősebb magyar szerzőnek tartom.
– Többen kifogásolták, hogy bár a pályázatot az önkormányzat nyújtotta be a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA), utóbbinak ön is bizottsági tagja.
– Nem akarok lealacsonyodni arra a szintre, hogy magyarázkodnom kelljen, amikor hol giccsnek nevezik alkotásomat, hol a legpitiánerebb módon, féltékenységből, irigységből, kenyérféltésből holmi szakmaiságra hivatkozva támadnak. Pécsen egyszemélyes tüntetés volt, a szobor felállítása közben senki nem inzultált, sőt gratuláltak a járókelők. Ez a tüntetés azonban az átadón hátborzongató volt, életemben nem vettem még részt olyan szoboravatón, ahol ennyi sajtós jelen lett volna, maximum két-három ember szokott ácsorogni, most meg húszan-huszonöten ott voltak, szóval valószínűleg a szokásos politikai társaság ügye manifesztálódott, és leadták egymásnak a drótot. Nem vagyok az NKA-nál semmiféle pénz-, munka- vagy feladatelosztó kollégium tagja, a bizottság tagja vagyok, amelynek stratégiai és elvi irányító hatásköre van. Az NKA-bizottság tagjai között van író, zenész, építész, közművelődési szakember is, a különböző műfajok aktív képviselői, feladatuk, hogy javaslatokat adjanak az alap rövid és középtávú stratégiájára, és céljainak meghatározására. Tehát nem a konkrét ügyek támogatása, a pénzosztás a feladat. Ha mindez kifogásolható, akkor ennyi erővel az összes bizottsági tagnak fel kellene függesztenie a működését, és iparos embereket, bádogosokat, lakatosokat kellene a helyükre tenni, hogy senkit ne lehessen hasonlóképpen hírbe hozni. Nem gondolhatja valaki, hogy az ottani tiszteletdíjért lemondanék arról, hogy szobrokat készíthessek. Nem pályázó vagyok – a vizuális művészetek kollégiuma írta ki a pályázatot kizárólag önkormányzatok számára –, hanem egy népszerű szobrász, akit az ország legkülönfélébb területeiről kérnek fel munkákra. A támadásokról pedig még csak annyit, hogy bár soha nem tagadnám le, hogy különleges és jó viszonyban vagyok Lengyel Györgyivel, a minisztérium államtitkárával, de ő nem a feleségem, ahogyan sok helyen olvasni lehetett. Másrészt az alap önálló, nem része a minisztériumnak. Egyébként ezek a vádak valahol az sugallják, mintha az elmúlt ötven évben nem csináltam volna semmit. Két éve még nem voltam talán szobrász?
– Ön szerint mégis miért éppen ön kapta a megbízást? Más alkotók neve fel sem merült a szobor elkészítésére?
– Fogalmam sincs. Honnan tudnám? Amikor felkérnek egy munkára, nem azért kérnek fel, mert még tizenöt ember jelentkezett, hanem mert én „ezen a hangon énekelek”, ebben a stílusban tudok dolgozni, és ők ezt szeretnék viszontlátni. Más pedig más módon alkot. Általában a megrendelők keresnek meg.
– Böszörményi István szobrászművész azt kifogásolta ebben az ügyben, hogy bár mindig azt hallani, hogy nincs pénz a kultúrára, mégis tizennégymillió forintot szántak a szoborra.
– Nem tudom, kiről kérdez, nem jegyzem meg a nevét olyanoknak, akik ilyen ordenáré módon üvöltöznek, az unokáimat és más jelenlévő gyermekeket is megijesztve. Ilyen megfélemlítő akciót én még nem éltem át. Ha a hatóság nem jelenik meg, akkor nekem ront. Nem érdekel, mit mondott. Viszont – sajnos – köszönettel tartozik, mert így pár percre híressé vált. Jellemző volt egyébként a publikumra, hogy egy ember cirkuszol, a többi pedig csak csendben hallgatja. Nekem kellett seprűt kérnem a fagylaltostól, hogy lesöpörjem a lisztet a Weöres Sándor emlékére állított szoborról.
– Akkor másként megközelítve: egy ekkora költségvetésű szobor esetében, mint Weöres pécsi szobra, az összegből mennyi az előállítási költség és mennyi az alkotó tiszteletdíja?
– Megrendelés esetén a szobrásznak pontos költségvetést kell készítenie, amit vagy elfogadnak, vagy nem. Az állami mecenatúrának köszönhetően minden évben sok tucat köztéri szobor készül el. Bár alapvetően nem illik mások zsebében kotorászni, egy szobor költségvetése abból áll össze, hogy mennyibe kerül a mintázás, az anyagdíj, az öntés költsége, mennyi az áfa. Egy ilyen szobor több hónapos munka. Az énektől és az írástól eltérően ugyanis ez egy tárgyiasult műfaj, a szobrász tiszteletdíja az egészhez képest egészen minimális, olyan magasak a kivitelezés költségei. Kérdezze csak meg bármely foglalkoztatott alkotótól, köztéri szobrásztól: ez egy drága műfaj. De nyilvánvalóan annál jobb egy rágalom, minél aljasabb, és valószínűleg senki nem keresett volna meg, ha minden konfliktus nélkül átadjuk a szobrot, ahogyan az a korábbi kilencven-száz, köztéren felállított munkám esetében történt is. Csak a botrány a hír, ezt tudják azok is, akik ezt gerjesztik, szervezik.
– A kortárs szobrászok nagyobbik része ön mellett áll az ügyben? Milyen visszajelzéseket kapott?
– Nagyon sokan megkerestek, de nyilván nem az ellenségeimmel tartom a kapcsolatot, a barátaimtól megkaptam az erkölcsi támogatást. Önvédelemből igyekszem nem minden véleményt elolvasni, de azért egy-két írás eljutott hozzám, tudom, hogy vannak, akik egzisztenciálisan tönkre akarnak tenni.
