A londoni Tate Modern 2015 őszén nagyszabású kutatással, valamint az ennek eredményein felépülő, The World Goes Pop című kiállítással mutatja be, hogyan érintette meg a világot a pop jelenség. Flavia Frigeri, a kiállítás társkurátora ebből az alkalomból tartott előadást a Ludwig Múzeumban.
Andy Warhol munkája (Fotó: Boldly Wanderlust)
A Ludwig házaspár által összegyűjtött csaknem százötven angol és amerikai pop art műből is válogat a londoni Tate Modern jövő őszi, The World Goes Pop című kiállítása. Budapesten is várható a Ludwig Múzeumban egy hasonló tárlat megrendezése, annak fő témája a kelet- és közép-európai régió pop art művészete lesz – ismertette Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója a Flavia Frigeri kurátor előadása alapjául szolgáló terveket.
A Tate Modern kiállítása rámutat, hogy az eddigi lineáris szemlélettel ellentétben – miszerint van egy, a többi kulturális jelenséget domináló fősodor – a pop jelenségre való kortárs rákapcsolódás az egész világon megtörtént nemcsak a jól dokumentált művészeti szcénával bíró országokban, mint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország, a fejlődés jól követhető Európa-szerte, Kelet-Európában, Latin-Amerikában, Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten is.
„A kiállítás egyik célja, hogy mögépillantsunk annak, amit az emberek általában a pop artról gondolnak. Amikor kitekintünk a műfajra, többet kell látnunk Andy Warhol munkáinál. Gondoljunk csak a spanyol alkotókra, akik a szocialista realizmust is felhasználva festették meg a hidegháborút, vagy a pop art kifejező eszköztárával reagáltak a diktatúrákra. Sokan ismerik a saját lakóhelyükön kialakult pop art kultúrát, de kevesen mennek bele mélyen, hogy találjanak az egyes irányzatok között találkozási pontokat, vagy lényeges különbségeket” – fogalmazott Flavia Frigeri, a Tate Modern kurátora.
A londoni múzeum nem sorrendet mutat a legjobb pop art művészekről, inkább kifejezetten tág értelemben közelíti meg a témát. A válogatás nem korlátozódik festményekre, hiszen olyan tárgyak lesznek kiállítva, mint Colin Self leopárdbőrbe bújtatott atombombája és Kiki Kogelnik szerelmes bombái.
A pop art darabjai gyakran tűnnek könnyed alkotásoknak, de ha nem is nagy munkával mögéjük gondolunk, gyorsan felfedezünk komoly üzenetet, kor- vagy társadalomkritikát a művészek munkásságában.
A kiállításon feldolgozandó irányzat nemcsak a színekkel bánik bátran, mintegy közvetítőként használva az élénk árnyalatokat, hanem gyakorta szembetűnő az üres területek kihasználása, valamint a test újraértelmezése is. A pop art egyik legelterjedtebb megoldása, a reklámok újraértelmezése is megjelenik a londoni összeállításban. „A világ minden pontjáról válogattunk alkotókat, alkotásokat, mert a kiállítás egyik legfontosabb célja, hogy a nagyközönség számára kevésbé ismert művészek munkáit mutassa be. Az emberek nem azért mennek múzeumba, hogy ugyanazokat a művészeket és alkotásokat láthassák, hanem hogy rácsodálkozhassanak a művészet sokszínűségére.”
